A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint ősszel folytatódhatnak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal. A minisztérium a Bloomberg hírügynökséggel azt közölte, hogy megállapodásra is fognak jutni a Valutaalappal, de nem közöltek részleteket arról, mit lehet a megállapodás tartalma.
A magyar kormány folytatni fogja a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), hogy megerősítse a megrendült befektetői bizalmat, és - közölte kedden este a Nemzetgazdasági Minisztériumra hivatkozva a Bloomberg hírügynökség. "A tárgyalások valószínűleg ősszel folytatódnak, és megegyezésre fogunk jutni" - írta a Bloomberg kérdéseire adott válaszában a minisztérium, de nem részletezte, hogy mi lehet a megállapodás tartalma. Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke hétfőn még azt mondta: nem rendelkezik információval arról, hogy folytatódnának a tárgyalások.
A Magyarországnak 25 milliárd dolláros segítséget nyújtó IMF tisztviselői idén július 17-én hagyták el Budapestet, anélkül, hogy jóváhagyták volna a kormány költségvetéssel kapcsolatos terveit. A tárgyalások az után értek véget, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nem erősítette meg az előző kormány kötelezettségvállalását, amely szerint jövőre a GDP 3 százalékára alá csökkentik a költségvetés hiányát.
A minisztérium a Bloombergnek küldött levélben azt írta, hogy a tárgyalások júliusban nem omlottak össze, csupán véget ért egy tárgyalási forduló. Amennyiben a júniusi tárgyalási forduló megállapodással zárult volna, akkor a magyar kormány a már korábban felvett közel 14 milliárd euró összegű IMF és EU-hitel mellett további 1,4 milliárd eurót hívhatott volna le.
Magyarország volt az első EU-tagállam, amely a gazdasági válság miatt nemzetközi segítségre szorult 2008-ban. A Bloomberg emlékeztet arra, hogy a forint még mindig sérülékeny, mivel az államadósság szintje Magyarországon a legmagasabb a keleti EU-tagállamok közül: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a második negyedévben a GDP 82,9 százaléka volt.
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.