MN: Feljelentést tett az APEH cégfelszámoló csoportok ellen

Vágólapra másolva!
Több olyan ember ellen tett feljelentést az APEH, akik az adóhivatal feltételezése szerint üzletszerűen foglalkoznak nagy adósságot görgető cégek megszüntetésével. Az APEH szerint ügyvédek, könyvelők és adószakértők is vannak a feljelentettek között.
Vágólapra másolva!

Tucatnyi "céglovag" ellen tett feljelentést nemrégiben az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, mert feltételezése szerint Magyarországon több csoport is üzletszerűen foglalkozhat adósságban fuldokló társaságok eltüntetésével - írja keddi számában a Magyar Nemzet.

Az újságban az olvasható, hogy az adóhivatal szerint a több jól körülhatárolható csoport évek óta társaságok százait szünteti meg a hitelezők és az adótartozások kifizetése nélkül. Várszeghy György, az APEH végrehajtási és felszámolási főosztályának vezetője a Magyar Nemzetnek azt mondta, az utóbbi idők cégügyeinek vizsgálatakor az APEH munkatársainak feltűnt, hogy egyes ügyvédek, könyvelők és adószakértők számos kétes esetnél működtek közre. Az adóhatóság összegyűjtötte az egy-egy csoporthoz tartozó ügyek iratait, és továbbította azokat a nyomozó hatósághoz.

"Minden csoportnál több tucat visszás cégjogi esetet tüntettünk fel, és abban bízunk, hogy ezek ismeretében az igazságszolgáltatás könnyebben állapítja meg a résztvevők felelősségét" - mondta a lapnak Várszeghy.