Nem tudja készpénzre váltani hatmilliárdos aranytartalékát Líbia

Vágólapra másolva!
Líbia közölte, hogy a jelenlegi árfolyamon számolva hatmilliárd dollár értékű aranytartalékkal rendelkezik, de ennek nagy részét otthon tartja a lakosság is, és Kadhafi líbiai vezető is. Az ezredes a jelenlegi körülmények között ugyan nehezen tudja készpénzre váltani az aranyat, de vagyonát megtarthatja vele.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) adatai szerint jelentős aranytartalékával Líbia a világ élvonalában van. Ez a tartalék finanszírozhatja Kadhafi kormányát abban az esetben, ha nemzetközi pénzügyi nyomás nehezedne Líbiára. Az aranyat valószínűleg afrikai országokba szállítanák, és a Szaharában adnák el. Ez csupán spekuláció, de az arany elvileg sok millió dolláros fedezetet jelent, amelyet fel lehetne használni, például a külföldi harcosok kifizetésére - írja a BBC brit közszolgálati médium gazdasági tudósítója.

Az nem valószínű, hogy Líbia a nemzetközi piaci aranyárat megkapná, de a kormánynak még van esélye a tartalékok növelésére. Az IMF adatai azt mutatják, hogy Líbiában 4,6 millió uncia, azaz mintegy 144 tonnányi aranytartalék van, amely a jelenlegi árfolyamon hatmilliárd dollárt ér. Csak húsz olyan ország van a világon, amelynek nagyobb az aranytartaléka, de Libanont kivéve az összes ilyen ország vagy gazdagabb, vagy sokkal nagyobb népességű, mint Líbia. Nagy-Britanniának például dupla annyi aranytartaléka van, mint Líbiának, de tízszer többen laknak ott, és harmincszor nagyobb a gazdasága is.

Kadhafi ezredesnek nagy tapasztalata van abban, hogyan kell a nemzetközi szankciók másik oldalán állni. Tehát az arany szeretete jól tükrözi azt, hogy van egy olyan eszköz, amit otthon lehet tartani, távol az ellenségtől, és mégis értékes, bár ez olyan érték, amelyet a mostani körülmények között nehéz készpénzre váltani.

A líbiai eseményeket itt követheti percről percre.