Az Aegon visszafizette a segítséget a holland államnak

Vágólapra másolva!
A holland pénzügyi szektor kilábalását jelzi a hitelválságból az Aegon biztosítótársaság szerdai bejelentése, mely szerint visszafizették a 2008-ban kapott 3 milliárd eurós segítséget az államnak. Az ING csoport pedig közölte, 2012 májusáig ők is visszautalják a pénzügyi válság kezdetén kapott pénzt.
Vágólapra másolva!

Az Aegon biztosítótársaság bejelentette, visszafizették a holland államnak azt a 3 milliárd eurós pénzügyi támogatást, amit a hitelválság kezdetén, 2008-ban kaptak. Ezen felül pedig további 1,1 milliárd eurót fizettek a holland kormánynak a segítségért cserébe.

A hágai központú vállalat az első, amelyik az államtól kapott pénzügyi segítség teljes összegét visszautalta, ez pedig mutatja a holland pénzügyi szektor kilábalását a hitelválságból - közölte a Wall Street Journal internetes kiadása.

Az ING csoport közölte, 2012 májusában fizetik vissza a holland kormányzatnak a három éve kapott, összesen 10 milliárd eurós támogatást.

Az Aegon cégcsoport vezérigazgatója elmondta, vállalatuk jelentősen átalakult a pénzügyi válság alatt: működése gazdaságosabbá vált, és kevesebb kockázatot vállalnak. Az Aegon a fenntartható növekedésre koncentrál, ezért meg fog jelenni például a gyorsan növekvő ázsiai piacokon - közölte Alex Wynaendts.