Bezárja az évek óta már főként a család vagyonát kezelő befektetési alapját Soros György. A Soros Management Fund az elmúlt években már gyengén szerepelt, de negyven éven keresztül húsz százalékos évi átlaghozamot produkált.

Véget ér Soros György negyedszázados befektetésialap-menedzseri karrierje, a milliárdos felszámolja a 25,5 milliárd dolláros alapját, a Soros Management Fundot, és kifizeti a külső befektetőket - írja a Bloomberg az alap ügyfeleinek küldött, a hírügynökség által megszerzett levelekre hivatkozva. A hírügynökség úgy tudja, a 81 éves Soros év végéig fizeti ki a kevesebb, mint egymilliárd dollárt. A hírból kiderül, hogy az alap innentől a Soros család vagyonát fogja kezelni. A Soros Fund negyven éven keresztül nagyjából 20 százalékos évi átlaghozamot produkált, az elmúlt másfél évben azonban már gyengén szerepelt.
Távozik a Soros Fund Management Quantum alapjánál 2008 óta befektetési igazgatói posztot betöltő Keith Anderson, akinek a helyét Soros fiai, Jonathan és Robert veszik át. A befektetési alap felszámolásáról is Soros György fiai döntöttek, írja a Bloomberg. A döntés hátterében az áll, hogy az Egyesült Államokban az új pénzügyi szabályozás értelmében 2012-től a befektetési alapoknak regisztrálniuk kell magukat a felügyeletnél, ha külső befektetők pénzét is kezelik, a 150 millió dollárt meghaladó fedezeti alapoknak pedig már a befektetőikről is információkat kell szolgáltatniuk.
Soros befektetési alapjánál a külső tőke mindössze négymilliárd dollárt tett ki, ráadásul 2000 óta szinte csak a család vagyonát kezelték.
A Bloomberg emlékeztet arra, hogy az elmúlt harminc évben Soros több mint nyolcmilliárd dollárt adományozott a demokrácia és a sajtószabadság terjesztésére és megerősítésére, az oktatás fejlesztésére és a szegénység elleni harcra.
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.