Gyorsabb európai válságkezelést sürget az amerikai pénzügyminiszter

Vágólapra másolva!
Túl sok figyelem összpontosul Görögország költségvetési helyzetére, holott a válság már rég túlhaladta ezt a kérdést - jelentette ki Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank éves rendes közgyűlése közben adott rádióinterjújában. Szerinte Európában gyors válságkezelő lépésekre van szükség, hogy elkerülhetőek legyenek az államcsődök és bankbezárások.
Vágólapra másolva!

Az európai kormányoknak fel kell gyorsítaniuk válságkezelő lépéseik végrehajtását annak érdekében, hogy megelőzzék az újabb pénzpiaci nyugtalanságot - mondta Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank éves rendes közgyűlése közben adott interjúban a BBC brit közszolgálati rádiónak szombaton.

A pénzügyminiszter szerint túl sok figyelem összpontosul Görögország költségvetési helyzetére, holott a válság már rég túlhaladta ezt a kérdést. Az euróövezet tizenhét tagállamának hasonlóan kell cselekednie, mint az Európai Központi Banknak (EKB), a G20-aknak pedig világosan kell látniuk, hogy a piacok sokkal gyorsabban reagálnak, és így egyre nehezebb lesz megoldani a válságot - tette hozzá.

Geithner üdvözölte az EKB agresszív és "nélkülözhetetlen" válaszát a válságra, és felhívta az euróövezeti kormányok figyelmét, hogy ne tegyék még nehezebbé a frankfurti szervezet dolgát azzal, hogy késlekednek a pénzügyi reformokkal. "Úgy gondolom, hogy a bizalom helyreállításához nélkülözhetetlen, hogy a kormányok és a központi bank egymás mellett, és ne egymás ellen dolgozzanak. Az együttműködés hiánya aláássa mindazt, amit eddig szerettek volna felépíteni" - fogalmazott az interjúban az amerikai pénzügyminiszter.

A politikus a közgyűlés egyik ülésén arra hívta fel a figyelmet, hogy a világgazdaság a kilábalás "második lassú szakaszába" lépett, és még azelőtt kell lépni az európai adósságválságban, mielőtt súlyosabbá válna a helyzet. "Ki kell küszöbölni a tovagyűrűző államcsődök, a bankbezárások és a katasztrofális kockázatok veszélyét, máskülönben minden más erőfeszítést ellehetetlenítenek mind Európában, mind globális szinten" - fogalmazott a politikus.

Geithner szerint a további rövid távú költségvetési támogatás nélkül az amerikai gazdaság visszaeshet, és növekedési potenciálja alatt teljesíthet 2012-ben. Mivel a belső kereslet továbbra is gyenge a fejlett államokban, ezért a fejlődő piacokon nagyobb teret kell adni a keresletnek a világgazdaság növekedésének elősegítése érdekében - tette hozzá.