A devizahitelesek 10-15 százaléka él majd a végtörlesztés lehetőségével a kormány számításai szerint, és ez várhatóan 500 és 750 milliárd forintnyi hitelkiváltást jelent - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában. A miniszter megerősítette, hogy ha szükséges, akkor a kormány újabb intézkedéseket hoz a devizahitelesek érdekében.

Matolcsy György
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Tukacs István MSZP-s képviselőnek adott válaszában azt írta, hogy a számítások szerint a devizahitelesek 10-15 százaléka fog élni a végtörlesztés lehetőségével. (Mivel az országban nagyjából 1,2 millió devizahiteles van, ez 100-200 ezer végtörlesztőt jelent.) A parlament honlapján olvasható miniszteri válasz szerint "ez az adat csak némileg módosul a 2011. október 10-ei törvénymódosítás miatt, amelynek értelmében a devizában folyósított és törlesztett hitelek is végtörleszthetőek forintban".
A Portfolio.hu ezen a héten ismertetett becslései szerint 26-36 ezer fő, vagyis a devizás jelzáloghitelesek 2,6-3,6 százaléka nyújtotta be az elmúlt egy hónapban végtörlesztési igényét. Az internetes újság szerint ez 33-46 milliárd forintos veszteséget okozott a magyar bankszektornak.
Egy másik kérdésre adott válaszában a nemzetgazdasági miniszter megerősítette, hogy a kormány folyamatosan figyeli a devizahitelesek helyzetét, a bevezetett új konstrukciókat, és "ha kell, haladéktalanul beavatkozik". Egy harmadik válaszában a miniszter azt írta, hogy a kormány a végtörlesztés lehetőségével élők pontos számának ismerete után dönt, hogy szükség van-e további intézkedésekre a devizahitelesek megmentése érdekében.
A nemzetgazdasági miniszter emlékeztetett arra is, hogy devizahitelesek 2011. december 30-áig jelezhetik, ha igénybe szeretnék venni a végtörlesztés lehetőségét.
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Mikor felelős az adós cég vezetője és hogyan érvényesítheti igényét a hitelező? (2. rész)
A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes elemzésünk első részében szó volt arról, hogy a válasz sokrétű, függ attól, hogy tagról vagy ...
Felgyorsíthatja az építőipari viták rendezését az új szakértői szervezet
Új, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő szakértői szerv létrehozatala gyorsíthatja fel az építési tervezési és kivitelezési szerződések, teljesítések ...
Valóban kizárta a jogalkotó a jogorvoslat lehetőségét a rezsicsökkentés ügyében?
A földgázelosztók első fokon megnyerték a rezsicsökkentéssel kapcsolatos pereket, amelyre reagálva a kormány előbb kizárta a "Tranzakciós díj", a "Robin Hood adó" és a ...
Egy év után újra nő a magyar gazdaság
Négy negyedév recesszió után a magyar gazdaság újra növekszik. Az idei év első negyedévében a KSH adatai szerint 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság. Száguldásra azért nem ...
D.A.S. JogSzerviz: bizonyos időszakokban munkaidő alatt sem vagyunk kötelesek munkát végezni
A munkavállaló alapvető kötelezettsége a munkaviszonnyal kapcsolatban a munkaidőben történő rendelkezésre állás természetesen a munkavégzés. Vannak azonban olyan ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
D.A.S. JogSzerviz: a lízingszerződéshez ajánlott casco biztosítást is kötni
A lízingszerződés legnagyobb veszélye az ügyfelekre nézve, hogy a jármű megsemmisülése, vagy ellopása automatikusan megszünteti a szerződést, így a hátralévő ...
Brüsszel üt, Orbán visszaüt
Ha gond van, szívesen nyúl a minisztériumok pénzéhez a kormány - ez látszik az elmúlt évek megszorításaiból. Most mindehhez a presztízsberuházások feladását is ...
A kormány a stadionépítéseket is hajlandó feláldozni
A kormány háromlépcsős javaslatot fogadott el annak érdekében, hogy az EU által elvárt szint alá vigyék a költségvetési hiányt.
Csányi Sándor: Nem kell tőlem féltenie a demokráciát senkinek
Magyarországot kiszámíthatatlan helynek könyvelték el, és a bizalmat csak lassan tudjuk újra felépíteni - mondta az [origo]-nak adott interjújában Csányi Sándor. Az OTP ...
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Beckham megkönnyezte utolsó párizsi meccsét
Gólpasszt adott, majd lecserélték - már csak egy meccse van az angolnak.