Bár a forint egy hónap alatt tíz százalékot erősödött az euróval szemben, ennek ellenére a tavaly februári árfolyamnál még mindig jóval gyengébb. A devizahitelesek szempontjából fontosabb frankárfolyam kevésbé csökkent, de a januárinál alacsonyabb törlesztőrészleteket hozhat. Az ország kockázatosságát jelző CDS-felárak egyelőre nem csökkentek érdemben, az egyéves állampapírokat azonban túljegyezték a befektetők.
"Szűk hónap alatt 10 százalékot tudott erősödni a forint, ezzel toronymagasan vezeti a feltörekvő devizák rangsorát" - írta csütörtöki devizapiaci elemzésében a Commerzbank.
A forint egy hónappal ezelőtt soha nem látott mélypontra süllyedt az euróval szemben, 324 forint felett is járt az árfolyam, csütörtökön azonban már 290 forint alatt, négy hónapja nem látott szinten is megfordult. Ugyanakkor az egy évvel ezelőtti szintek még messze vannak, tavaly február elején az euró 270 forintba került, vagyis az elmúlt tizenkét hónapban elért veszteség felét dolgozta le a deviza. (Az euró csütörtök délre 292 forint fölé gyengült, az árfolyamot itt követheti.)
A forint januári menetelése azoknak a devizahiteleseknek jelent segítséget, akik a január elején végbement forintgyengülés miatt többletkiadást voltak kénytelenek finanszírozni. Azok fizetnek kevesebbet bankjuknak, akiknek február első napjaiban vonják a törlesztőrészletét.
A forint és más feltörekvő devizák erősödése a hivatalos jegybanki árfolyamok alapján
|
|
2012. 01. 05. |
2012. 02. 02. |
Változás százalékban |
| Euró/forint |
321,93 |
292,59 |
-9,11 |
|
Euró/zloty |
4,5126 |
4,2003 |
-6,92 |
| Euró/cseh korona |
25,9203 |
25,1582 |
-2,94 |
|
Euró/török líra |
2,4256 |
2,3161 |
-4,52 |
A legjobban az euróalapú hitellel rendelkező lakáshitelesek jártak januárhoz képest. A devizahitelesek döntő része azonban frankban adósodott el, ők mérsékeltebb csökkenésre számíthatnak. Bár a frank is jelentősen gyengült, közel sem olyan mértékben, mint az euró. Január elején a frank árfolyama 260 forint felett volt, most csütörtökön pedig 240 forintnál járt, az durván 20 forintos, 7-8 százalékos visszaesés.
A fenti táblázat mutatja, hogy a felsorolt devizák közül január 5-hez képest a forint teljesít a legjobban. Ha távolabbról, 2011. július 1-jétől hasonlítjuk össze a devizákat, azt látni, hogy még mindig a forint vesztett a legtöbbet az erejéből, és egyedül a török líra áll erősebben, mint akkor.
Feltörekvő piaci devizák mozgása az elmúlt másfél hónapban

Fekete: forint, piros: zloty, zöld: cseh korona, kék: dél-afrikai rand, lila: török líra. Forrás: Equilor
A forinterősödés külföldi és belföldi okokkal magyarázható. Január elején a befektetők bizonytalannak látták az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal folyó egyezkedés végkimenetelét. Közben azonban nagyot fordult a kormány kommunikációja, és jelezte, hogy meg fogja tenni a szükséges lépéseket a hitelmegállapodás érdekében. Konkrét intézkedések ugyan még nem történtek, de a befektetők arra számítanak, hogy lesz megállapodás, a piac elkezdte azt beárazni, egyre többen bíznak a forint erejében. Eközben külföldről is több irányból is kapott támogatást a forint. Az európai adósságválság és Görögország megmentése is körvonalazódni látszik, a piac jókedvét az sem rontotta el, hogy pár nappal ezelőtt felerősödtek a portugál csődtől való befektetői félelmek.
További lökést adott a piacoknak, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed várhatóan évekig alacsony szinten tartja a kamatot, és újból pénzt pumpál majd a piacokra.
Feltörekvő piaci devizák mozgása tavaly július óta

Fekete vonal: forint, piros: zloty, zöld: cseh korona, lila: török líra. Forrás: Equilor
Mindezek együttesen kedvezően hatottak a feltörekvő devizákra, köztük a forintra. Ha a frankkal szemben nézzük a forinterősödést, már kevésbé látványos az erősödés. Ez pedig azzal magyarázható, hogy a frank a forint erősödésével párhuzamosan növelte előnyét az euróval szemben.
Karsai Péter, a Commerzbank elemzője azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a forint erősödésével párhuzamosan az országkockázatot jelző CDS-felár nem esett hasonló mértékben. Az október végi szinteknél 100 bázisponttal magasabban van a mutató. Ez pedig azt jelenti, hogy a befektetők még látnak kockázatokat a magyar gazdaságpolitikában. Ennek ellenére a csütörtöki állampapír-kibocsátás különösen jól sikerült, ami viszont a befektetői bizalmat jelzi.
Saághy Pál, az Equilor devizaelemzője a forint jövőjéről azt mondta: "Sok még a kérdőjel. Mikor, milyen feltételekkel lesz EU/IMF-megállapodás, mi lesz a görög vagy a portugál adósságrendezéssel. Ha minden pozitívan alakul, akkor 285 forintig süllyedhet az euró, akár heteken belül is, de rövid távon - napokon belül - jöhet egy korrekció 295-296 forintos szintig."
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Hongkong és Szingapúr lett a magyar cégek új adótervezési iránya
Míg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető ...
Lakásokat és telkeket fenyeget az adóötlet
A kormány megadóztatná azokat az ingatlanokat, amelyek értéke megnő egy-egy önkormányzati döntéssel vagy beruházással. Az értéknövekedési hozzájárulást roppant drága ...
Európában sem ismeretlen az elektronikus útdíj tervezett rendszere
A megtett távolsággal arányos elektronikus útdíj rendszere nem ismeretlen Európában, hasonló működik például Szlovákiában, vagy Ausztriában. Bár a kormánydöntést követő ...
Megnehezíti a projektek finanszírozását és piacvesztést okozhat az új Ptk.?
Megnehezülhet a projektfinanszírozási források bevonása az új Polgári törvénykönyv tervezetének egy, a hitelezőket kedvezőtlenül érintő korlátozása miatt - tudta meg az ...
Vége a hangoskodásnak
Új időszak veszi kezdetét az elmúlt csaknem két évben viharos viszonyban lévő Magyarország és az IMF között, miután a magyar kormányt és a valutaalapot is új ember ...
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
Senkit nem véd meg az új adóktól a kormány
A kormány sokszor hangoztatta, hogy az új adókat nem háríthatják át az emberekre a szolgáltatók, de a telefon- és sárgacsekk-adónál ezt nem tiltja meg egyértelműen. Az ...
Idén nyáron sem lehet megkerülni a diákmunka jogi előírásait
Bár júliustól további pontosítások várhatóak a Munka törvénykönyvében a diákmunka szabályairól, ám idén nyáron sem lehet megkerülni a vonatkozó jogszabályi előírásokat. ...
Nem sokat szüretelhet Orbán a lassuló Indiában
A keleti nyitás jegyében hamarosan Indiába látogat a magyar miniszterelnök, hogy helyzetbe hozza a magyar vállalkozásokat, és indiai tőkét hozzon Magyarországra. Az ...
A kellemetlen szomszéd nem azonos a jogsértő szomszéddal
Nincs könnyű feladatuk a hazai önkormányzatoknak, bíróságoknak, ha a szomszédjogokkal, és azok megsértésével kapcsolatos ügyeket, pereket kell elbírálniuk. A magyar ...
Az új Malévról álmodó minisztérium miatt szívnak az utasok
Egyelőre nem adja oda egyik jelentkezőnek sem a magyar kormány a Malév Európai Unión kívüli repülési jogait. A jegyek emiatt több nagyvárosba drágábbak, a járatok pedig ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
A vécén át fúrta meg a Barca döntőjét a Real
Perez elnök pimasz ürüggyel szabadult a baszk-katalán kupadöntő rendezésétől.