[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

>

hírfolyam költségvetés adó sikersztori Vállalkozói Negyed Állás Nagyvilág Itthon devizapiac
90
100
100
Címkék:csőd,Malév

Három napon belüli jegyek után fizet a kormány kártalanítást

[origo]|2012. 02. 03., 7:41|Utolsó módosítás:2012. 02. 03., 9:04|

A kormány kedden hozott határozatot arról, hogy kiknek jár állami kártalanítás.

Egy kormányrendelet és egy kormányhatározat is megjelent kedden este, amely a Malév leállásának esetére fogalmaz meg intézkedéseket. Az egyik, kedden délután megjelent, este hatkor hatályba lépő rendelet szerint kártalanítást és segítségnyújtást azok az utasok kaphatnak, akik érvényes menetjegyüket a Malév menetrend szerinti járatainak leállását megelőzően vásárolták meg, valamint, akiknek érvényes Malév-jegyük van a légitársaság üzemelése beszüntetésének napján, valamint az azt követő három naptári napra.


Azok is számíthatnak kártalanításra, akik a Malév menetrend szerinti járatának leállása napján vagy az előtt a célállomásra már elutaztak, és a visszafelé útra 2012. február 29-ig érvényes, Malév-járatra szóló menetjeggyel rendelkeznek. A kártalanítási igényeket március 31-ig lehet benyújtani. A Magyar Közlönyben megjelent egy másik rendelet, amely a kártalanításra 2 milliárd forintot különít el a rendkívüli intézkedésekre fenntartott kormányzati keretből.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa? Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Lakásokat és telkeket fenyeget az adóötlet A kormány megadóztatná azokat az ingatlanokat, amelyek értéke megnő egy-egy önkormányzati döntéssel vagy beruházással. Az értéknövekedési hozzájárulást roppant drága ...
    Forrás: MTI/Komka Péter Vége a hangoskodásnak Új időszak veszi kezdetét az elmúlt csaknem két évben viharos viszonyban lévő Magyarország és az IMF között, miután a magyar kormányt és a valutaalapot is új ember ...
    Forrás: [origo] Senkit nem véd meg az új adóktól a kormány A kormány sokszor hangoztatta, hogy az új adókat nem háríthatják át az emberekre a szolgáltatók, de a telefon- és sárgacsekk-adónál ezt nem tiltja meg egyértelműen. Az ...
70
Mosógép AEG Lavamat 76260 TLMOST 5 ÉV extra garanciával - 6 kg. max. töltet, extra csendes - inverter motor - Esőztető mosási technológia, centrifuga: 1200 ford./perc ..
149 900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
A vécén át fúrta meg a Barca döntőjét a Real Perez elnök pimasz ürüggyel szabadult a baszk-katalán kupadöntő rendezésétől.

Szavazás

További adatok » Időjárás »