Az utolsó pillanatig volt remény, de végül elszállt a partnerek bizalma a Malév vezérigazgatója szerint. Limburger Lóránt az atv.hu szerint pénteken reggel levélben tájékoztatta a munkatársait a Malév leállásáról. A Légiközlekedési dolgozók Egyesült Szakszervezetének elnöke azt mondta, a Malév vezetése nem tájékoztatta megfelelően a dolgozókat a leállásról.
"Tisztelt Munkatársaim! Tegnap még bíztunk abban, hogy a fejünk felett egyre gyorsabban gyülekező felhők eloszlanak" - idézi Limburger Lóránt Malév-vezérigazgató levelét az atv.hu. Limburger péntek reggel hat órakor írt tájékoztató levelet a légitársaság leállásáról.
A levélben Limburger azt írja, hogy az utolsó pillanatig "még volt egy leheletnyi remény az üzemeltetés folytatására, és sokáig az utasok bizalma is töretlen volt". Szerinte azonban az utóbbi napokban megjelent információk hatására a szolgáltató partnerek "elvesztették a bizalmukat, és egyik napról a másikra elkezdték előre kérni szolgáltatásaik kifizetését". Ez pedig annyira felgyorsította a pénzkiáramlást, hogy tarthatatlanná vált a cég helyzete.
"66 évnyi csaknem folyamatos működés után többet nem szállnak fel a Malév repülőgépei" - írta Limburger, és hozzátette, hogy generációk dolgoztak a Malévnál, és "most családok élete fordul fel egy csapásra".
A Légiközlekedési dolgozók Egyesült Szakszervezetének (LESZ) elnöke szerint azonban a Malév vezetése nem tájékoztatta megfelelően sem az utasokat, sem dolgozóit a péntek reggeli leállásról. Csorba Attila az MTI tudósítóinak péntek délben a Liszt Ferenc Repülőtéren azt mondta: a munkáltató, illetve a cég menedzsmentje semmilyen tájékoztatást nem adott sem a pilóták, sem a szerelők, illetve a légiutas-kísérők érdekképviseletének, sem pedig a dolgozóknak arról, hogy péntek reggel leállnak.
A LESZ vezetője azt mondta, ők is csak a sajtóból értesülnek a Malév-ügy fejleményeiről. Hozzátette, abban bíznak, hogy a munkáltatók, illetve a tulajdonos közbelép, és megpróbálnak segíteni, mert a Malév leállása, esetleges megszűnése 25-30 ezer munkavállalót érint.
Péntek reggel hatkor leállt a Malév, a cég tájékoztatása szerint a mai napon 7200 utast érint a csőd, közülük 3260-an vannak külföldön. Ennél jóval nagyobb azoknak a száma, akik Malév-jegyet vettek, a következő hónapokra összesen 750 ezer foglalása van a cégnek. A Malév leállásáról írt minden cikkünket itt olvashatja.
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Hongkong és Szingapúr lett a magyar cégek új adótervezési iránya
Míg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú
A Győr kéziseinek stílust kell váltaniuk az új spanyol edző, Ambros Martín szerint.