Január végén lezárult a végtörlesztés, a hitelesek 74 százaléka forinthitel nélkül tudta kifizetni hitelét, jelentette be kedden a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.
Tavaly szeptember 29. és idén január 30. között 141 976 devizahiteles zárta le végtörlesztését a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) beküldött előzetes piaci adatok alapján.
További 19 052 szerződés esetében az ügyfelek január 30-ig igazolták a szükséges fedezetet, így e hiteleknél is esély van a végtörlesztés teljesítésére. Február végéig így összesen mintegy 160 ezer lakossági hitelszerződés zárulhat fix árfolyamú végtörlesztéssel - áll a PSZÁF közleményében.
A már kifizetett fix árfolyamú végtörlesztések 96 százaléka, 136 985 szerződés svájci frank alapú ingatlancélú hitelhez kötődött, az euró és a japán jen alapú kölcsönök száma mindössze 1 689, illetve 3 302 volt.
A végtörlesztés kapcsán visszafizetett ingatlanhitelek átlagos összege fix végtörlesztési árfolyamon 5,5 millió forint volt, ami jelzi, hogy kifejezetten alacsony összegű - 2-3 millió forintos - hiteleket is tömegesen végtörlesztettek. A bankoknál, takarékszövetkezeteknél és a pénzügyi vállalkozásoknál összességében a teljes devizahitel-állomány mintegy 19 százalékát fizették vissza. Szerződésszám szerint a legtöbb hitelt végtörlesztésére a kereskedelmi bankoknál került sor.
Az ügyfelek 74 százaléka kiváltó forinthitel igénybe vétele nélkül végtörlesztette devizatartozását. A pénzügyi szolgáltatók január végéig 36 980 hitelkiváltó forinthitelt folyósítottak e célra, összesen 206,8 milliárd forint összegben. A pénzügyi szervezetek az összes folyósított hitelkiváltó forinthitelből mintegy 87 milliárd forintot saját addigi adósaiknak, mintegy 120 milliárd forintot pedig más szolgáltatók ügyfeleinek folyósítottak.
A 2012. január végéig már teljesített végtörlesztések piaci árfolyama 1073,7 milliárd forint volt, azonban az ügyfeleknek fix árfolyamon ebből csak 776 milliárd forintot kellett kifizetni. A fedezetüket igazoló további ügyfelek piaci árfolyamon még további 145 milliárd forintnyi deviza alapú hitelt kívánnak végtörleszteni.
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Hongkong és Szingapúr lett a magyar cégek új adótervezési iránya
Míg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú
A Győr kéziseinek stílust kell váltaniuk az új spanyol edző, Ambros Martín szerint.