Magyarország továbbra is a piacról szeretné finanszírozni magát, az IMF-megállapodásra azért van szükség, hogy ezt olcsóbban tehesse meg, mert részben a nemzetközi gazdasági bizonytalanság miatt ezt az utóbbi időben magas áron tudta csak megtenni - mondta egy hétfő esti rendezvényen Cséfalvay Zoltán államtitkár, aki arra számít, hogy az első negyedévben megszülethet a megállapodás.
2008 nem 2012 - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfő este, a Corvinus Egyetemen tartott rendezvényen, amelyen az előadók között volt Csaba László, a CEU professzora, valamint Heltai László, az LMP gazdasági tanácsadója. Cséfalvay szerint hat éve más volt a helyzet, ezt jelzi, hogy a legtöbb esetben azok az országok fordulnak az IMF-hez, amelyek ikerdeficittel, tehát magas államháztartási és folyó hiánnyal küzdenek. A magyar GDP-arányos hiány 3 százalék alatti van, a folyó mérleg pozitív, ennek ellenére szükség van védőhálóra.
Mindenkinek van védelme
"Elsősorban azért, mert tavaly nyáron valami megváltozott. Ősszel a befektetők megunták, hogy az uniós vezetők csak tárgyaltak, de nem oldották meg Görögország gondjait. Emiatt bizonytalanná váltak a befektetők, és vagy nem, vagy csak magas áron voltak hajlandóak finanszírozni államokat" - mondta az államtitkár.
Közben egyre nagyobb lett a bizonytalanság az eurózónával kapcsolatban. Emellett növekedett a piac türelmetlensége. Ráadásul ebben az esztendőben 1000 milliárdnyi adósságot kell megújítani Európában - fogalmazott Cséfalvay. Szerinte mindezek miatt magasak a kamatok, amelyeken a befektetők hajlandóak újból hitelt nyújtani.
"Ilyen piaci helyzetben ha baj van, hozzá lehet nyúlni az igényelt hitelkerethez, de alapvetően a piacról akarja finanszírozni magát Magyarország. Fontos tudni, hogy Magyarország azért fordult az IMF-hez, mert nem tagja az eurózónának, ezért nem kaphat segítséget az Európai Központi Banktól, mint például Olaszország" - fogalmazott. Magyarországon kívül majdnem mindenkinek van valamilyen védőhálója, az euró maga is az, vagy az Európai Központi Bank. "Van ország, ahol az IMF biztosít védőhálót, ilyen Lengyelország" - tette hozzá.
Idő kellett a kormánynak
A magyar gazdaságpolitikai lépésekről az államtitkár azt mondta, hogy az új kormánynak szokatlan lépéseket kellett tennie. Ezeknek egy célja volt, hogy időt nyerjen az ország. "Most az a korszak jön, hogy a reformok termőre forduljanak. Egyúttal nyugodtabb időszak következik, de szükség lesz újabb lépésekre, például a közlekedés átalakítására", tette hozzá.
Cséfalvay azt is elmondta, a piacnak mindig kell sztori. Magyarország szempontjából ilyen volt a Széll Kálmán-terv, amely pozitív volt. Elkezdődtek a reformok, ősztől azonban bizonytalanság lett úrrá a piacokon, emiatt feljebb mentek a kamatszintek, drágult az ország finanszírozása. "Akkor lesz komplett a sztori, ha megkötjük az IMF-szerződést, ezáltal újból biztossá válhat a finanszírozás" - tette hozzá. Cséfalvay kérdésre válaszolva elmondta, várhatóan az első negyedévben megszületik a megállapodás.
Az IMF nem világkormány
Csaba László előadásában elmondta, a Nemzetközi Valutaalap nem világkormány, nem az imperializmus kinyújtott karja. Az a feladata, hogy pénzügyi segítséget nyújtson a bajba került országoknak. Voltaképpen akkor kedvező a gazdasági helyzet, ha kevés ügyfele volt az IMF-nek az adott évben. Most viszont sok ügyfele van, ez pedig azt jelzi, hogy gondok vannak a világgazdaságban - fogalmazott.
A professzor kifejtette, az Egyesült Államok évek óta pumpálja a pénzt a piacra. Likviditási problémákat emlegetnek, miközben pénz van a piacon. A gond az, hogy a hitelezési hajlandóság alacsony. Emiatt a világgazdaság megtorpant, van egy bizonytalanság, a piacok görcsössé váltak, nem hiteleznek. Szerinte azért kell az IMF-fel megállapodást kötni, hogy bízzon a piac Magyarországban. "Meg kell előzni a bajt, a megegyezés után lemehetnek az állampapír-piaci hozamok és a kamatfelárak. Nem az utolsó pillanatban kell az ország finanszírozását biztosítani" - tette hozzá a professzor.
Azt is elmondta, hogy Magyarország hitelessége a nullához közelít, nem beszélni kell a lépésekről, hanem meg kell valósítani azokat. "Fontos a kommunikáció. Nem kell azt elhitetni, hogy lehozzuk a csillagokat az égről, hanem csinálunk valami szépet és jót. Mindezt összehangoltan kell kommunikálnia a kormánynak, az nem jó, ha más és más politikus egymástól eltérően nyilatkozik, az bizonytalanságot okoz" - mondta.
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Hongkong és Szingapúr lett a magyar cégek új adótervezési iránya
Míg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú
A Győr kéziseinek stílust kell váltaniuk az új spanyol edző, Ambros Martín szerint.