Visszafizeti az állam azon közgazdász- és jogászhallgatók diákhitelét, akik az állami szférában helyezkednek el - közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a parlamentben. Hoffmann azt mondta, a kormány oktatáspolitikája az ország felemelkedését szolgálja, amit köztudottan nem jogászokkal és szociológusokkal lehet gyorsítani.
A kormány megteremti a jogi és a pénzügyi lehetőségét annak, hogy az állam visszatérítse a diákhitel összegét azoknak a fiataloknak, akik önköltséggel szereznek jogi vagy közgazdasági diplomát, és állami szolgálatba állnak - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár kedden a parlamentben.
Az államtitkár Dúró Dóra jobbikos politikus napirend előtti felszólalására reagált, aki a jogász- és a közgazdászképzés drasztikus csökkentését kifogásolta. Hoffmann elmondta, hogy a Fidesz oktatáspolitikája a nemzet javát és az ország felemelkedését akarja szolgálni, ezt pedig "köztudottan nem jogászokkal, nem kommunikációs szakemberekkel, nem szociológusokkal lehet felgyorsítani", hanem műszaki, informatikai és természettudományos végzettségűekkel.
Hoffmann Rózsa szerint ez a magyarázata annak, hogy az államilag finanszírozott keretszámoknak 70 százalékát ezekre a területekre koncentrálta a kormány, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a társadalomtudományi képzéseken nem tanulhatnak a fiatalok, hiszen a Diákhitel 2-vel lehet jogász vagy közgazdász végzettséget szerezni. Az állami szerepvállalás miatt a szeptemberben induló új diákhitel (Diákhitel 2) kamata 2 százalék lesz. A második diákhitelt azok a hallgatók vehetik igénybe szeptembertől, akik részben vagy egészben maguk állják a költségeket.
Az [origo] úgy tudja, hogy azért kapnának ilyen kedvezményt a jogászok és a közgazdászok, mert ezen a két szakon volt a legnagyobb az államilag finanszírozott képzésben a keretszámok csökkentése. Információink szerint már megkezdődött a törvényi háttér kidolgozása, és várhatóan még idén elkészülhetnek a módosítások, függetlenül attól, hogy a Diákhitel 2-be frissen belépő hallgatók vehetik majd igénybe a kedvezményt, vagyis nagyjából öt év múlva lesz először esedékes az állami segítség. Az [origo] úgy tudja, az állam más szakokon nem tervezi a diákhitel visszafizetésének átvállalását.
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Hongkong és Szingapúr lett a magyar cégek új adótervezési iránya
Míg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú
A Győr kéziseinek stílust kell váltaniuk az új spanyol edző, Ambros Martín szerint.