Az utazási irodákat tömörítő szervezet azt szeretné, ha a Malév-leállás miatt repülőjegyüket elvesztő ügyfeleket legalább részben kárpótolnák, ezért azt javasolja, hogy a jegyek árát egy letéti számlára helyezzék, ne pedig a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség zárt belső elszámoló rendszerébe - írja a Napi Gazdaság.

A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) eddig eredménytelenül lobbizott azért, hogy az utazási irodáknál Malév-jegyet vevők egy részének forrást találjon a megvásárolt repülőjegyük árának visszatérítésére - írja Napi Gazdaság szerdai száma.
A lapnak Molnár Judit, a MUISZ szóvivője, az OTP Travel vezérigazgatója azt mondta, az utazási irodák azt szerették volna elérni, hogy az irodákon keresztül vásárolt Malév-jegyek árát a csődre való tekintettel ne kelljen a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) zárt belső elszámoló rendszerébe befizetniük, hanem egy letéti számlára helyeznék, amelyből a későbbiekben közvetlenül kártalaníthatják az ügyfeleiket.
Erre az ad lehetőséget, hogy az utazási irodák kéthetes periódusokban fizetik az IATA rendszerében foglalt repülőjegyek árát a szövetségnek, amely továbbutalja azokat a légitársaságoknak. A január 16-31. közötti foglalások ellenértékét az utazási irodáknak szerda délig kell átutalniuk az IATA számlájára. Ebből 480 millió forintot tesz ki a fenti időszakban lefoglalt/kifizetett Malév-jegyek ellenértéke.
A szövetség azt szeretné, ha ez az összeg nem kerülne az IATA-hoz, miután a szövetség az összeget a későbbiekben a Malév felszámolójának továbbítaná, amely okán komoly a félelem, hogy az érintett utasok nem látnak egy fillért sem a jegyük árából. Az irodák által javasolt megoldás legalább részbeni kárpótlást tenne lehetővé.
A MUISZ jogi szakértői a polgári törvénykönyvre alapozzák álláspontjukat, hiszen a fenti időszakban kiállított Malév-jegyek esetében kizárt, hogy a Malév bármilyen szolgáltatást nyújtson, így viszont nem jogosult az ellenértékre sem. Az IATA ugyanakkor köti magát a standard eljárásához, és miután azzal fenyegette meg a magyar utazási irodákat, hogy visszatartott utalás esetén felfüggeszti jegykiadási jogosítványaikat, Molnár Judit szerint az irodák végül engedni kénytelenek a zsarolásnak.
A Malév leállásáról szóló összes [origo]-s cikket itt olvashatja.
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Hongkong és Szingapúr lett a magyar cégek új adótervezési iránya
Míg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú
A Győr kéziseinek stílust kell váltaniuk az új spanyol edző, Ambros Martín szerint.