Japán azt tervezi, hogy 50 milliárd dollárig terjedő összeget ad a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) arra, hogy az segítséget nyújthasson az európai adósságválság leküzdéséhez - közölte a japán pénzügyminisztérium egyik tisztségviselője. Elmondta, hogy a szigetország kormánya egyelőre a folyósítandó összeg pontos nagyságát vizsgálja. A tisztségviselő megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a japán hozzájárulás legfeljebb 50 milliárd dollár (37,8 milliárd euró) lesz.
A forrás megjegyezte, Japán nem határozza meg a pontos összeget a világ 19 legfejlettebb gazdaságú, illetve vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport, a G20-ak pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek február 25-én és 26-án Mexikóban tartandó találkozója előtt.
Az Asahi Simbun című lap szerint Tokió a hozzájárulás véglegesítése előtt szeretné látni, más országok mennyi pénzt adnak az IMF-nek. A valutaalap január 18-án közölte, még 500 milliárd dollárt kellene összegyűjtenie ahhoz, hogy finanszírozni tudja a pénzügyi nehézségekkel küszködő országok hiteligényeit. A kilátásba helyezett 500 milliárd dollárból az európai országok 200 milliárdot adnának össze, a többit egyebek mellett olyan feltörekvő országoktól is várja az IMF, mint Kína, Brazília, India és Oroszország.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Hongkong és Szingapúr lett a magyar cégek új adótervezési iránya
Míg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető ...
Lakásokat és telkeket fenyeget az adóötlet
A kormány megadóztatná azokat az ingatlanokat, amelyek értéke megnő egy-egy önkormányzati döntéssel vagy beruházással. Az értéknövekedési hozzájárulást roppant drága ...
Európában sem ismeretlen az elektronikus útdíj tervezett rendszere
A megtett távolsággal arányos elektronikus útdíj rendszere nem ismeretlen Európában, hasonló működik például Szlovákiában, vagy Ausztriában. Bár a kormánydöntést követő ...
Megnehezíti a projektek finanszírozását és piacvesztést okozhat az új Ptk.?
Megnehezülhet a projektfinanszírozási források bevonása az új Polgári törvénykönyv tervezetének egy, a hitelezőket kedvezőtlenül érintő korlátozása miatt - tudta meg az ...
Vége a hangoskodásnak
Új időszak veszi kezdetét az elmúlt csaknem két évben viharos viszonyban lévő Magyarország és az IMF között, miután a magyar kormányt és a valutaalapot is új ember ...
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
Senkit nem véd meg az új adóktól a kormány
A kormány sokszor hangoztatta, hogy az új adókat nem háríthatják át az emberekre a szolgáltatók, de a telefon- és sárgacsekk-adónál ezt nem tiltja meg egyértelműen. Az ...
Idén nyáron sem lehet megkerülni a diákmunka jogi előírásait
Bár júliustól további pontosítások várhatóak a Munka törvénykönyvében a diákmunka szabályairól, ám idén nyáron sem lehet megkerülni a vonatkozó jogszabályi előírásokat. ...
Nem sokat szüretelhet Orbán a lassuló Indiában
A keleti nyitás jegyében hamarosan Indiába látogat a magyar miniszterelnök, hogy helyzetbe hozza a magyar vállalkozásokat, és indiai tőkét hozzon Magyarországra. Az ...
A kellemetlen szomszéd nem azonos a jogsértő szomszéddal
Nincs könnyű feladatuk a hazai önkormányzatoknak, bíróságoknak, ha a szomszédjogokkal, és azok megsértésével kapcsolatos ügyeket, pereket kell elbírálniuk. A magyar ...
Az új Malévról álmodó minisztérium miatt szívnak az utasok
Egyelőre nem adja oda egyik jelentkezőnek sem a magyar kormány a Malév Európai Unión kívüli repülési jogait. A jegyek emiatt több nagyvárosba drágábbak, a járatok pedig ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
A vécén át fúrta meg a Barca döntőjét a Real
Perez elnök pimasz ürüggyel szabadult a baszk-katalán kupadöntő rendezésétől.