Jogilag instabil, érthetetlen, és az országgal szemben méltánytalan a kohéziós alapok felfüggesztésére tett brüsszeli javaslat Szijjártó Péter szerint.
Szijjártó Péter szerint a Brüsszel által felfüggesztett kohéziós alapok miatt nem várhatók megszorítások - a miniszterelnök szóvivője erről csütörtökön a Tv2 Mokka című műsorában beszélt. Szerdán az Európai Bizottság azt javasolta, hogy fagyasszanak be közel 150 milliárd forint, Magyarországnak szánt kohéziós támogatási összeget, mert az ország nem teljesítette hiánycsökkentési kötelezettségeit 2013-ra.
Szijjártó csütörtökön arról beszélt, hogy az EB a javaslat közzétételekor nem vette figyelembe a tényeket, Szijjártó szerint ugyanis azok mellettünk vannak. "Magyarországon tavaly is és idén is 3 százalék alatti a költségvetési hiány. Az ország gazdasági növekedése felette van az eurózónáénak, és az Európai Unióénak is. Az uniós tagországok közül Magyarországnak van a nyolcadik legkisebb költségvetési hiánya, vagyis húsz országnak van nagyobb. Jogilag instabil, érthetetlen, és az országgal szemben méltánytalan a javaslat" - mondta Szijjártó.
A kohéziós alapok felfüggesztéséről Szijjártó azt mondta, hogy kedden a kormány benyújtott egy költségvetési hiányt csökkentő tervet, amely 3 százalék alá nyomná a 2013-as hiányt, de ezt a brüsszeli javaslat nem vette figyelembe.
Egy kérdésre válaszolva Olli Rehn, az EU pénzügyi biztosa még szerdán azt mondta, kapott erről levelet a Matolcsy György gazdasági minisztertől, majd kedden José Manuel Barroso, az EB elnöke is Orbán Viktor miniszterelnöktől, de ezekben nem volt szó olyan új intézkedésről, amely megváltoztatná a bizottság véleményét a költségvetési kilátásokról. "Olyan intézkedéseket veszünk figyelembe, amelyek kellően részletezettek, és amelyeket nyilvánosságra hoztak. Ezen feltételek egyikének sem felelnek meg az említett levelekben foglaltak" - mondta a biztos.
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Hongkong és Szingapúr lett a magyar cégek új adótervezési iránya
Míg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú
A Győr kéziseinek stílust kell váltaniuk az új spanyol edző, Ambros Martín szerint.