Új gyógyszer kell a kínai csodára

lassuló kínai növekedés, ingatlanpiac, gazdaság, beruházás, építkezés,
Vágólapra másolva!
Egyre több aggasztó jel utal arra, hogy Kína, a világ második legnagyobb gazdasága megtorpant. Az ország így is félelmetes sebességgel növekszik, de a hatalmasra nőtt ingatlanpiac robbanással fenyeget, és a kínai vezetés ráadásul nem tudja kielégíteni az egyre gazdagodó kínaiakat sem. Kínai lakások milliói és globális befektetők vagyona forog kockán, és egy kínai botlás az egész világgazdaságot is lelassítaná.
Vágólapra másolva!

A pénzügyi és gazdasági berendezkedésük reformjára kérte Robert Zoellick, a Világbank elnöke kedden a kínai vezetőket Pekingben. Azt mondta, hogy az elmúlt harminc év sikere egyetlen modellre épült, az exportvezérelt és a magas beruházási arányra építő gazdaságra. Mára viszont Kínának váltásra van szüksége, a belső piacára és a fogyasztásra kell fókuszálnia.

Kína az elmúlt két évtizedben a Világbank tanulmánya (pdf) szerint átlagosan közel 8 százalékkal tudott növekedni. Ezt a száguldást a Teng Hsziao-ping-féle kommunista vezetés alapozta meg, amely fokozatosan megnyitotta a kínai gazdaságot a világpiac előtt. Kína ma sem nevezhető még piacgazdaságnak, mivel erős az egypártrendszerre építő állam befolyása, amelyet például a külföldiekkel szemben alkalmazott kvótákkal érvényesít. Az ország 1953 óta a mai napig ötéves terveket követ.

Kína gazdasága még mindig messze a fejlett országokat túlszárnyalva robog, de lassulóban van, és egy elemzés azt vetíti előre, hogy az első negyedévben 8,4 százalékra lassulhat a növekedés az egy évvel korábbi 8,9 százalékról. Nem a lassulás mértéke a sok, hanem a gazdaság kilátásai rosszak. A mérséklődés egyik oka ugyanis az európai adósságválság, amely rávilágított a kínai export- és beruházásorientált fejlődés hátrányára: Kína a fejlett országok vásárlóira szorul.

Túl keveset fogyaszt az óriás

A Nemzetközi Valutaalap novemberi elemzése szerint a kínai növekedés nagy része az 1990-es évek óta az állami befektetések húzó erejéből állt, gyakran a bővülés több mint fele volt erre visszavezethető. Az export kisebb jelentőségét mutatja, hogy külkereskedelem egyenlege egyes években, például 2005 és 2007 között jelentősen hozzájárult a növekedéshez, máskor viszont a behozatal és kivitel kiegyensúlyozta egymást.

Eközben az állami és magánfogyasztás viszonylag stabilan, nagyságrendileg 3-5 százalékponttal növelte minden évben a gazdaság teljesítményét, ami azt jelezte, hogy a fejlődő ország lakossága egyre többet kezdett maga is fogyasztani. A fogyasztás ellen dolgozik azonban a kínai pénzpolitika: a jüan árfolyamát mesterségesen gyengén tartják, ami segíti ugyan az exportot, de a belső fogyasztást visszafogja.

Amikor dübörög egy gazdaság

A kínai gazdaság az elmúlt 30 évben átlagosan 10 százalékkal bővült évente, az eddigi rekordév 1997 volt, a növekedés 14,2 százalékos volt. Még 2011-ben is 9,2 százalékkal nőtt a GDP, de üteme folyamatosan lassul. 2012-re már csak 8,2 százalékos növekedést prognosztizál az IMF.

A nettó export idén várhatóan nulla lesz, vagyis a kivitel várhatóan nem haladja meg a behozatalt, miközben a fogyasztás 4,1 százalékpontot, a beruházások 4,3 százalékpontot tesznek ki a növekedésből. A hosszú távú növekedést gátolja az ország 1970-ben bevezetett családpolitikája, amely miatt a lakosság 36 százalékát szabályok büntetik, ha több mint egy gyereket vállalnak. A hagyományos társadalom miatt gyakran elvetetik a lány gyermekeket, ami miatt 2010-ben országosan 100 lánygyermekre 118 fiúgyermek jutott. Becslések szerint 2020-ra 30-40 millió felnőtt férfinak gond lesz társat találnia.


A modernizálódó országban egyre többen emelkedtek ki és gazdagodtak meg az 1980-as évek óta folyamatos piacosodásban. A Boston Consulting Group tavaly nyári kimutatása szerint Kínában már több mint egymillió milliomos van, amivel a harmadik helyre léptek az Egyesült Államok és Japán után a számukat tekintve, azt pedig a Forbes írta, hogy a kínai milliomosok átlagosan fiatalabbak, mint az amerikai gazdagok. A gazdasági lap azt is hozzátette, hogy a kínai gazdagok többsége nem állami társaságokon keresztül, hanem saját vállalkozásaikkal szedték meg magukat.

Ez is mutatja a kínai gazdaság kettősségét. A kínai vezetés által évtizedeken át támogatott gazdaságpolitika lehetővé tette, hogy Kína nagyszámú, könnyen pótolható és olcsó munkaerejével, a külföldi tőkével és technológiával párosulva olcsó árukkal árassza el a világpiacot - Robert Zoellick erről a fejlődési modellről beszélt. A társadalom gazdagodó rétegei azonban maguk is elkezdtek fogyasztani, a kínai polgárság autót vagy épp lakást keres magának.

Az exportra építő, robogó gazdaság azonban kifogy a szuflából - állítják a Világbank elemzői, akik szerint akkor is 5,9 százalékra csökken a növekedés üteme 2021-re és 5 százalékra 2026-ra, hogyha a kínai gazdaság elkerüli a nagyobb sokkokat és bevezeti a szükséges reformokat. A Világbank szerint Kína a lassulás ellenére is a világ legbefolyásosabb országává válhat 2030-ra.

Ingatlanbuborék

A növekedést azonban megtörhetik még gazdasági válságok, és riasztó jelek már ma is láthatók. Egy kritikus kínai elemző azt állította, hogy a kínai ingatlanpiac összeomlása elkerülhetetlen - erről már Soros György, magyar származású amerikai befektető is beszélt. A vagyont felhalmozó kínai polgárság kevés helyre tudta befektetni a megtakarításait a kínai pénzpiac fejletlensége miatt, ezért főleg ingatlanokba, lakásépítésekbe fektették. Ez viszont ahhoz vezetett a kínai közgazdász szerint, hogy befektetési célú ingatlanokat építettek, de nem olyanokat, amelyeket a lakosság megengedhetne magának.

Az építőiparba áramló tőke felhajtotta az árakat, miközben valóságos kereslet nincs a lakásokra, azok fele üresen áll. Ezért előbb-utóbb a buboréknak ki kell pukkannia - érvelt a közgazdász hozzátéve, hogy ez azt jelentené, hogy a lakások elveszítenék az értékük akár felét is. Ez ellen orvosság lehetne, ha megadóztatnák az üresen álló lakásokat, ezzel leszorítva a bérleti árakat. Az ingatlanpiaci buborék veszélye azonban nem új, már korábban is figyelmeztettek rá, a kínai miniszterelnök pedig felvállalta politikájában, hogy igyekszik lehűteni a piacot.

Elszabaduló árak

A lakásbuborék mellett a kínai gazdaság másik veszélyforrása az infláció felpörgése. A januári infláció 4,5 százalék volt, ami jelentősnek számító mértékben múlta felül az elemzői várakozásokat. A Bloomberg piaci felmérésében részt vevő 33 közgazdász átlagosan 4 százalékos inflációra számított.

Mit ír elő a 12. ötéves terv?

Kínában 1953-ban készítették az első ötéves tervet, azóta is ilyen terminusokra készülnek az állami célkitűzések. A 11. tervet már irányelvre keresztelték, most a 12. irányelv van érvényben, amely a 2011-2015 közötti időszakra vonatkozik. Ebben nagy hangsúlyt kapott a növekedés egészségesebb pályára állítása, a fogyasztás élénkítése a beruházások rovására, valamint az, hogy az országon belüli egyenlőtlenségeket enyhítsék. A konkrétabb tervek között kitűzték, hogy 2015-ig 45 ezer kilométernyi gyorsvasútpálya épüljön, az autópálya hálózat hossza elérje a 83 ezer kilométert, az alacsonyabb keresetűek számára pedig épüljön 36 millió új lakás.


Ez azért probléma, mert szűkíti a pénzügyi gazdaságösztönzés eszköztárát. Ráadásul a kínai politikai vezetés 2015-ig 13 százalékkal akarja emelni a minimálbért, ami azonban áremelésre kényszeríti a munkaadókat, ami szintén az inflációt pörgeti. Ha a gazdasági növekedés valóban lassulni kezd, a gazdaságban lévő pénz egyre kevésbé tud hasznosulni, és csak az inflációt növeli majd.

Törékeny egyensúly

Mind az ingatlanbuborék, mind az infláció a kínaiak vagyonára veszélyes, előbbi a megtakarítókat, utóbbi mindenkit érintene. Ezeket a veszélyforrásokat egy olyan társadalom nehezen viselné, amelyet már most is komoly szociális feszültségek terhelnek, és amelyet a korrupció jár át. Télen egy Vukan nevű kínai település fellázadt a helyi kommunista pártvezető ellen, mert úgy tartották, hogy kisajátította a húszezres falu földjeit, hogy ingatlanfejlesztőknek adja el. A kínai pártvezetés először szabályos ostrom alá vette Vukant, aztán végül kompromisszumot kötött a lázadókkal, és a vezetőjüket jelölték a párt helyi szervezetének élére.

Vukan esete két változásra hívja fel a figyelmet. Egyrészt arra, hogy a korrupció ellen már eséllyel tud fellépni a társadalom, másrészt arra, hogy bár az egyik tüntető gyanús körülmények között meghalt a fogdában, a hatalom mégsem a lázadás kíméletlen elfojtását választotta megoldásként, hanem a kompromisszumot. Az eset azonban nem általános, a BBC szerint évente több ezer vita zavargásba fordul át, amelyeket nem csak a korrupció, de a szociális helyzet vagy épp adóemelés is kiválthat. Ebben a légkörben a lakáspiac összeomlása vagy az árszínvonal durva megemelkedése komoly változásokat indíthat el.