A rendőrség visszaszólt a Ryanairnek

Vágólapra másolva!
A magyar rendőrség szerint az uniós szabályoknak megfelelő az a gyakorlat, amelyre hivatkozva a Ryanair pénteken tizenhárom budapesti járatát törölte.
Vágólapra másolva!

A magyar rendőrség az uniós gyakorlat szerint végzi feladatait a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte szombaton Makula György, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.

Makula a Ryanair légitársaság pénteki közleményére reagált, amelyben a cég közölte, hogy törli tizenhárom budapesti járatát a túlzott magyarországi szigor miatt. A rendőrségi szóvivő hozzátette, hogy a korábbi évek szakmai protokollja alapján, a többi tagállammal összhangban végzik a határrendészeti tevékenységet a hatályos és vonatkozó hazai és nemzetközi normák alapján.

A Ryanair azt sérelmezte, hogy a magyar rendőrség és a Budapest Airport ragaszkodik ahhoz, hogy a nem schengeni országból, például Nagy-Britanniából érkező gépek pilótái és légiutas-kísérői elhagyják a gépet, és ellenőrzésen menjenek keresztül a leszállás és a felszállás közti 25 percben. Ez az eljárás a légitársaság közleménye szerint "hülye", "idióta" és "bizarr", amelyre nincs példa az általuk használt 170 európai reptéren. A Ryanair szerint hiába vették fel a kapcsolatot a rendőrség és a repülőtér vezetőivel, az eljáráson nem változtattak.

A Ryanair bejelentése után a Budapest Airport közleményt adott ki, amely szerint a cég sajnálattal vette tudomásul, hogy egy repülőtéri működési kérdésben vita alakult ki a légitársaság és a határőrizetért felelős Repülőtéri Rendőrség között. A közlemény szerint a Budapest Airport folytatja erőfeszítéseit, hogy ezt a vitát a két érintett fél minél rövidebb idő alatt sikeresen meg tudja oldani. A Budapest Airport egyúttal jelezte, az ügyben érintett utasoknak kérdéseikkel közvetlenül a Ryanairhez kell fordulniuk.

A törölt járatok:

március 3. - Budapest-Memmingen-Budapest
március 4. - Budapest-Szaloniki-Budapest
március 5. - Budapest-Baden-Budapest
március 6. - Budapest-Memmingen-Budapest
március 7. - Budapest-Szaloniki-Budapest
március 8. - Budapest-Manchester-Budapest
március 9. - Budapest-Memmingen-Budapest
március 11. - Budapest-Szaloniki-Budapest
március 12. - Budapest-Baden-Budapest
március 13. - Budapest-Memmingen-Budapest
március 14. - Budapest-Szaloniki-Budapest
március 15. - Budapest-Manchester-Budapest
március 16. - Budapest-Baden-Budapest