A banki veszteségek lehúzzák a magyar gazdaságot

Vágólapra másolva!
A mezőgazdaság és az ipar felfelé, a szolgáltatások és az építőipar lefelé húzta tavaly év végén a magyar gazdaságot.
Vágólapra másolva!

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2011 negyedik negyedévében 1,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, a növekedés hajtóereje elsősorban a mezőgazdaság, másodsorban az ipari export volt; a gazdaság teljesítménye 2011-ben 1,7 százalékkal bővült - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken a honlapján, megerősítve a korábban kiadott előzetes adatokat.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,3 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék. A bruttó hazai termék értéke folyó áron 28 154 milliárd forint volt 2011-ben, egy főre vetítve 2 millió 823 ezer forintot tett ki.

Az Európai Unió (EU27) bruttó hazai terméke 2011 negyedik negyedévében 0,6 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A mezőgazdaság húzta a gazdaságot

A negyedik negyedévben a mezőgazdaság átlagos teljesítményt mutatott, de az előző évi alacsony szinthez képest 27,8 százalékkal nőtt. A növénytermesztés elsősorban a gabonafélék, az ipari növények, valamint a zöldségfélék előző évit meghaladó terméseredményei következtében emelkedett, míg az állattenyésztésé - a sok éve tartó folyamatokhoz hasonlóan - stagnált.

A mezőgazdaság 0,9, az ipar 0,8 százalékkal járult hozzá a növekedéshez mind a negyedik negyedévben, mind az év egészét tekintve.

A szolgáltatók és az építőipar rontott

Az építőipar teljesítményének hatodik éve tartó visszaesése folytatódott, bár az előző negyedévi 14,3 százalékos hanyatláshoz képest jelentősen, 1,4 százalékosra lassult, részben az út- és vasútépítési munkák növekedésének az eredményeként.

Az építőipar 0,1 százalékponttal mérsékelte a GDP növekedését a tavalyi negyedik negyedévben. A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 0,6 százalékkal csökkent, így 0,3 százalékponttal mérsékelte a GDP változását.

A legjelentősebb mértékben a pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye csökkent, 6,4 százalékkal, amiben fontos szerepet játszott a hitelezés visszaesése.

A lakosság által felvett devizaalapú hitelek végtörlesztése miatti veszteség a hitelintézetek bruttó hozzáadott érték adatát nem befolyásolja, mert ezt a tételt a háztartásoknak nyújtott tőketranszferként számolja el a statisztika - jelezte a KSH.

Stagnálást figyelt meg a KSH például a kereskedelem, a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, a szállítás, a közigazgatás, az oktatás és az egészségügy ágazatokban, nőtt viszont az információ, kommunikáció, és az egyéb szolgáltatáságak hozzáadott értéke.

A GDP fogyasztási oldalán a háztartások tényleges fogyasztása 2011 negyedik negyedévében 0,2 százalékkal mérséklődött, miközben kiadásuk 0,1 százalékkal emelkedett. Csökkenés mutatkozott például az élelmiszerek fogyasztásában és a vendéglátásban.

A kormányzattól kapott természetbeni juttatások mértéke 1,4 százalékkal volt alacsonyabb, a közösségi fogyasztás 4,4 százalékkal esett, így a végső fogyasztás 0,2 százalékkal csökkent az előző év utolsó negyedévéhez képest, és 0,2 százalékponttal csökkentette a GDP-t.