Fellegi Tamás a parlamentben azt mondta: a kormány nagyon elszántan készül a hiteltárgyalásra, de a politikai feltételeket elutasítják.

A magyar kormány számára változatlanul kiemelten fontos kérdés, hogy mihamarabb megkezdődhessenek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal, ugyanakkor a kabinet nem ért egyet azzal, hogy a tárgyalások előfeltételei között olyan kérdések szerepeljenek, amelyeknek semmi közük a gazdaságpolitikához - mondta Fellegi Tamás, a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter kedden az Országgyűlésben.
Fellegi Tamás egy LMP-s képviselőnek az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos napirend előtti felszólalására reagált. "Felkészültünk, bármikor el tudnak kezdődni a tárgyalások (...) valóban teljes felkészültséggel várjuk a többi tárgyalópartnert" - mondta.
Az LMP-s Mile Lajos felszólalásában úgy értékelte, nehéz következetes magatartást felfedezni az IMF/EU-konzultációkat övező események mögött, hiszen a kormány azt hangoztatja ugyan, hogy elszánt a tárgyalások megkezdése iránt, de közben elhangzik egy-egy harcos "gyarmatosítós", "szabadságharcos" kormányfői kinyilatkoztatás.
Fellegi Tamás azt válaszolta: semmiféle kommunikációs hiányról, időhúzásról vagy csúszásról nem lehet szó, sőt, Magyarország szemmel láthatóan egy gyorsított jogi eljárásban vesz részt. A tárca nélküli miniszter szerint ugyanakkor már rég tárgyalhatnának, ha csak gazdaságpolitikai kérdésekről kellene megállapodni.
Kijelentette: a magyar kormány számára változatlanul kiemelten fontos kérdés, hogy mihamarabb megkezdődhessenek a tárgyalások. Ugyanakkor jelezte: nem értenek egyet azzal, hogy a tárgyalások előfeltételeinek listáján olyan kérdések, szempontok szerepeljenek, amelyeknek semmi közük nincs a gazdaságpolitikához és a gazdasági kormányzáshoz. Ez olyan politikai helyzetet teremt, aminek a megoldása lassabb, bonyolultabb és szokatlan - tette hozzá.
Szokatlan eljárásnak nevezte, hogy a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárások közül hármat kiemeltek, és olyan jogi erőt, "politikai feltételi erőt" kötnek hozzájuk, ami egy alapjában véve pénzügyi csomagról szóló tárgyalást tesz lehetetlenné.
Az elmúlt napokban több kormánytag, többek között a miniszterelnök, utasította vissza, hogy politikai feltételeket szabjanak az IMF-hiteltárgyalások megkezdéséhez. Orbán egy múlt pénteki rádióinterjúban azt mondta: zsarolásnak tartaná, ha az Európai Unió politikai feltételeket támasztana a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való megállapodás ügyében Magyarországgal szemben. A kormányfő az MR1-Kossuth Rádióban kijelentette, hogy az IMF-nek nincsenek politikai feltételei, az EU viszont "kacérkodik ezzel a gondolattal".
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Mikor felelős az adós cég vezetője és hogyan érvényesítheti igényét a hitelező? (2. rész)
A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes elemzésünk első részében szó volt arról, hogy a válasz sokrétű, függ attól, hogy tagról vagy ...
Felgyorsíthatja az építőipari viták rendezését az új szakértői szervezet
Új, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő szakértői szerv létrehozatala gyorsíthatja fel az építési tervezési és kivitelezési szerződések, teljesítések ...
Valóban kizárta a jogalkotó a jogorvoslat lehetőségét a rezsicsökkentés ügyében?
A földgázelosztók első fokon megnyerték a rezsicsökkentéssel kapcsolatos pereket, amelyre reagálva a kormány előbb kizárta a "Tranzakciós díj", a "Robin Hood adó" és a ...
Egy év után újra nő a magyar gazdaság
Négy negyedév recesszió után a magyar gazdaság újra növekszik. Az idei év első negyedévében a KSH adatai szerint 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság. Száguldásra azért nem ...
D.A.S. JogSzerviz: bizonyos időszakokban munkaidő alatt sem vagyunk kötelesek munkát végezni
A munkavállaló alapvető kötelezettsége a munkaviszonnyal kapcsolatban a munkaidőben történő rendelkezésre állás természetesen a munkavégzés. Vannak azonban olyan ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
D.A.S. JogSzerviz: a lízingszerződéshez ajánlott casco biztosítást is kötni
A lízingszerződés legnagyobb veszélye az ügyfelekre nézve, hogy a jármű megsemmisülése, vagy ellopása automatikusan megszünteti a szerződést, így a hátralévő ...
Brüsszel üt, Orbán visszaüt
Ha gond van, szívesen nyúl a minisztériumok pénzéhez a kormány - ez látszik az elmúlt évek megszorításaiból. Most mindehhez a presztízsberuházások feladását is ...
A kormány a stadionépítéseket is hajlandó feláldozni
A kormány háromlépcsős javaslatot fogadott el annak érdekében, hogy az EU által elvárt szint alá vigyék a költségvetési hiányt.
Csányi Sándor: Nem kell tőlem féltenie a demokráciát senkinek
Magyarországot kiszámíthatatlan helynek könyvelték el, és a bizalmat csak lassan tudjuk újra felépíteni - mondta az [origo]-nak adott interjújában Csányi Sándor. Az OTP ...
Megint a trafikosok járnak jól
Megindult a harc a nyertes dohányboltosok kegyeiért. A Tesco és a Shell már hirdet, de a többi hipermarket és olajcég is arra készül, hogy magához édesgesse a koncesszió ...
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Beckham Messi miatt vonul vissza
Aki kérdez: Gary Neville. Aki válaszol: David Beckham. Két MU-legenda beszélget.