Mi tartja 300 forint alatt az eurót?

Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban rendre visszapattant a 300 forint közeléből az euróárfolyam. Miért?
Vágólapra másolva!

Technikai és lélektani okok szólnak amellett, hogy az euró/forint árfolyam többször is visszapattant, miután megközelítette a 300 forintot - magyarázza Buró Szilárd, az Equilor elemzője. Az árfolyamokat követő devizakereskedők számára a kurzus múltbeli mozgása fontos információkkal szolgál, így minél többször következik be a szóban forgó "visszapattanás", annál erősebbnek gondolják az "ellenállást".

Egyfajta önbeteljesítő folyamatról van tehát szó, amely a jelenlegi, szerényebb forgalmú kereskedés mellett valóban stabilizálhatja az árfolyamot: minél erősebbnek vélik a devizapiaci szereplők az ellenállást, annál kevesebben próbálkoznak az áttörésével.

Ezzel párhuzamosan a 300 fölötti (de 300-hoz közeli) szinteken gyűlnek a veszteségek csökkentésére kialakított, automatikus eladást előhívó "stop loss" megbízások, amelyek az ellenkező irányba hathatnak: amennyiben az euró 300 forint fölé drágul, akkor megszaporodhatnak a forinteladások, további lendületet adva az emelkedésnek. Ha tehát a forintnak "sikerül" áttörnie az ellenállást - amire Buró Szilárd szerint heteken belül sor kerülhet -, akkor nem kizárt, hogy az elmúlt napokban látottaknál nagyobb mértékű forintgyengülés következik be.

A hazai devizát az Equilor szakembere szerint főként az IMF-megállapodással kapcsolatos bizonytalanság gyengítheti. Abból, hogy állampapír-aukciókon az elmúlt napokban kissé megcsappant az érdeklődés, a szakember szerint nem kell messzemenő következtetéseket levonni: a külföldiek kezében lévő kötvényállomány egyelőre nem csökken, komolyabb eladási hullám nem volt.