Helyrebillenthetné a költségvetést egy áfaper

Vágólapra másolva!
Nem veszíthet, hanem nyerhet 200 milliárd forintot az állam, ha az Európai Bíróság igazat ad neki az Európai Bizottsággal szemben két közlekedési nagyprojekt finanszírozása ügyében.
Vágólapra másolva!

Csak jól járhat Magyarország azzal a perrel, amely az Európai Bíróság előtt folyik - így foglalható össze a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye.

A Világgazdaság írt arról pár napja, hogy 200 milliárd forintot kell előteremteni a költségvetésből, ha az Európai Bíróság úgy ítéli meg, hogy egyes közlekedési beruházások áfáját nem lehet uniós pénzből finanszírozni. Az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti szakaszának megépítése, valamint a Budapest-Kelenföld-Székesfehérvár-Boba vasútvonal átépítése a két szóban forgó projekt.

Az NGM azt írja, hogy Magyarország nem is finanszírozta az áfát ezeknél a projekteknél. Az Európai Bizottság olyan határozatokat hozott, amelyekben a projektek megvalósításával egyetértett, ugyanakkor a vissza nem igényelhető áfa összegét kizárta az uniós forrásból finanszírozható költségek köréből. E határozatokat a kormány az első fokon eljáró Európai Bíróság - mai nevén az Európai Unió Törvényszéke - előtt megtámadta, kérve a le nem vonható áfa finanszírozásának megtiltására vonatkozó rész hatályon kívül helyezését. A kormány álláspontja szerint a közösségi jogszabályok rendelkezéseiből egyértelműen levezethető, hogy a peresített ügyekben a vissza nem igényelhető áfatartalom európai uniós forrásból támogatható költségnek minősül, mivel a kedvezményezett áfalevonásra nem jogosult. Lényeges szempont, hangsúlyozza a szaktárca, hogy a le nem vonható áfa költségeinek európai uniós finanszírozására több példa van.

A kormány a folyamatban lévő eljárás ideje alatt ugyanakkor - összhangban az Európai Bizottság e tárgyú határozataival - a projektek vitatott áfaköltségeire nem számol el európai uniós forrást, ezért semmilyen visszafizetési kockázat nincs. Mindez azt eredményezi, hogy a peresített összegek tekintetében a magyar költségvetés pozitív kockázatot fut. Magyarország számára kedvező kimenetelű döntés esetén így a peresített összeg költségvetési bevételként elszámolható, írja az NGM. Ez esetben egyszerre kerülhet sor az államháztartás egyenlegének további javítására és a felhasznált uniós források összegének növelésére.

Április 18-án, szerdán volt az ügyben tárgyalás a bíróságon, a per folytatódik.