Hét százalék maradt az alapkamat

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2012. április 24-ei ülésén változatlanul hagyta a 7 százalékos jegybanki alapkamatot - közölte kedden honlapján az MNB.
Vágólapra másolva!

A döntés megfelel az előzetes várakozásoknak. A Reuters hírügynökség napokban készített felmérésében kamattartást valószínűsítettek a szakértők, és londoni elemzők többsége szerint is megvárja a tanács a kamatcsökkentéssel az IMF/EU-tárgyalások eredményét.

Az alapkamat az idén még nem változott. 2011 januárja és novembere között 6 százalék volt a mértéke, majd novemberben és decemberben két, egyaránt 0,5 százalékpontos lépcsőben emelte 7 százalékra a jegybank.

"A helyzet hirtelen romlása könnyen kényszerítheti az MNB-t kamatemelésre az ország pénzügyi stabilitásnak megőrzése érdekében" - írta a további kilátásokról az [origo]-nak elküldött kommentárjában Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere. Hozzátette ugyanakkor, hogy ha az IMF-hitelmegállapodást sikerülne megkötni, akkor "a Széll Kálmán-terv megvalósítása akár a kamatcsökkentésre is lehetőséget biztosítana".

"A reálgazdasági folyamatok nem indokolnak szigorúbb kamatpályát, így a pénzügyi stabilitási folyamatok lehetnek leginkább hatással a kamatdöntésre a következő hónapokban. Ez utóbbit pedig elsősorban az IMF-fel és az EU-val tervezett tárgyalások kimenetele, valamint az európai adósságválság és az ezzel kapcsolatos nemzetközi hangulat változásai befolyásolhatják" - írta gyorselemzésében Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.

Megjegyezte, hogy az IMF-megállapodásig "a kivárás tűnik indokoltnak, mivel megtorpant a kockázati megítélés javulása. Kedvező esetben nem lesz szükség szigorításra, az év második felében pedig lassú és fokozatos kamatcsökkentési sorozat is lehetségesnek tűnik", ezt azonban az infláció felpörgetésével lassíthatják "a kormány bejelentett adóemelési tervei".