Politikai győzelem a magyar kormány számára, hogy az EU hozzájárult az IMF-fel folytatott hiteltárgyalások megkezdéséhez - értékelték a helyzetet az [origo]-nak nyilatkozó elemzők. Kérdéses azonban, hogy mi volt az engedékenység ára, és hogy az eddig visszafogott IMF milyen elvárásokkal szembesíti a kormányt. Az elemzők szerint a feltételek egy része politikailag drága lehet Orbánnak, de arra tippelnek, hogy végül belemegy az üzletbe. A kormány gyors megállapodásra számít.
"Olyan ez, mint amikor egy jól felrázott pezsgőspalackból kihúzzák a dugót. Hirtelen nagyon sok pezsgő kiömlik, de azért még marad egy kevés az üvegben. Ezt látjuk most a befektetők reakcióján is, a kockázatokat villámgyorsan elkezdték kiárazni, a forint erősödik, lavinaszerű rali indult a forinteszközök piacán, de mivel a tárgyalások még korántsem lefutottak, marad egy kis kockázat a palackban" - fogalmazott Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője, miután az Európai Bizottság bejelentette, kezdődhetnek a hiteltárgyalások Magyarországgal. Ugyanilyen óvatos a hozzáállása Samu Jánosnak, a Concorde makroelemzőjének is, aki szerint a hiteltárgyalások kilátásba helyezése, messze nem azonos azzal, hogy sikeresen le is zárulnak a konzultációk, és pénzt is kaphat Magyarország.
"Egyértelműen pozitív a mai döntés, és nagy meglepetés is, valódi lépés a megállapodás irányába, amelynek érdekében azonban még mindkét félnek lépéseket kell tennie" - írta gyors kommentárjában Peter Attard Montalto, a Nomura feltörekvő piaci közgazdásza, aki végigkísérte az elmúlt időszakot vészjósló és csalódott elemzéseivel. Most azt írja, nem gondolta volna, hogy az Európai Bizottság megelégszik "politikai biztosítékokkal", és nem követel meg további konkrét kormányzati lépéseket a tárgyalások megkezdéséhez.
Politikai siker
Török szerint a befektetők részéről érzékelhető eufóriát persze részben az indokolja, hogy a kormány és az Európai Bizottság között kifejezetten elmérgesedett a vita, és kezdett általánossá válni a félelem, hogy akár meg is hiúsulhatnak a hiteltárgyalások. Ennek szerinte nem volt racionális gazdasági, gazdaságpolitikai alapja, de úgy látja, hogy az utóbbi időben összekeveredtek a politikai és a gazdasági ügyek. Mint mondja, a magyar kormány hozzáállása miatt a külső gazdasági környezet romlásával párhuzamosan eluralkodott a csalódottság, és óriási kockázati prémium épült be az árakba.
|
Sietős a kormánynak Pleschinger Gyula nem zárja ki, hogy Magyarország még az IMF/EU-hitelmegállapodás megkötése előtt kilép a nemzetközi kötvénypiacra. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára egy szerdai háttérbeszélgetésen elmondta: "rossz üzenetnek" tartaná, ha a kötvénykibocsátás a tárgyalások megkezdését is megelőzné. Az államtitkár szerint informális értesülései alapján a hiteltárgyalások megkezdődhetnek, amint a magyar parlament jóváhagyja a jegybanktörvénynek az Európai Unió által kívánt módosítását. "Azt hiszem, ez heteken belül megtörténhet" - mondta. Hozzátette: a magyar kormány beleegyezett, hogy Simor András jelenlegi jegybankelnök mandátumának lejártáig nem növelik a monetáris tanács tagjainak számát, és nem neveznek ki harmadik alelnököt. Simor mandátuma 2013 márciusában jár le. |
"A mostani fordulat a kormányfő politikai sikereként is felfogható, hiszen amire most az Európai Bizottság reagált, annak legalábbis egy része még csak ígéret" - fogalmazott az elemző, aki a második negyedév végére, a harmadik negyedév elejére teszi a tárgyalások lezárultát és a hitelszerződés megkötését. Samu egy kicsit hosszabb menetre számít, ő július és szeptember közé várja, hogy tető alá hozza a három fél a megállapodást, mert a feltételek egy része, amelyeket a nemzetközi szervezetek támaszthatnak a pénz rendelkezésre bocsátásához, politikailag drága lehet a kormánynak. Ő is úgy látja, hogy kívülről szemlélve a kormányfő a mostani fordulattal politikai győzelmet is besöpörhet.
Nehéz tárgyalások
Samu szerint azonban nem kevésbé érdekes, hogy mi van a mostani fordulat mögött. A Concorde makroelemzője nem látja pontosan az okot, de az mindenképpen kellett a tárgyalások elindulásához, hogy az Európai Bizottság és Orbán Viktor is engedjen. Az elemző csak találgatni tud, szerinte Brüsszel gondolhatja azt is, hogy a megbeszélések elkezdődhetnek, de majd a tárgyalások alatt érvényesíti a kemény feltételeket, a pénz rendelkezésre bocsátásához kell az Orbán számára politikailag is érzékeny lépéseket megtenni. Arról sincs semmi információ, hogy Orbán kedden a bizottság elnökével, José Manuel Barrosóval folytatott négyszemközti megbeszélésén milyen engedményeket tett.
Mindkét elemző arra számít, hogy nehéz tárgyalások indulnak az IMF-fel és az Európai Bizottsággal a hitellehívás feltételeiről. Samu emlékeztet arra, hogy az IMF eddig viszonylag háttérbe vonult, és Orbánék elsősorban Brüsszellel vívták az ütközetet a tárgyalások elindulásának előfeltételeiről, de a tárgyalásokon már aktívabb szereplő lesz a Nemzetközi Valutaalap.
Montalto hozzáteszi azt is, hogy az IMF reakciója még kérdéses, szerinte nem biztos, hogy a Valutaalapnak nem lesznek még fenntartásai a tárgyalások előtt. "Kérdés, hogy az elvárásaikat beépítik-e már az igazi hiteltárgyalások feltételei közé, vagy azt megelőzően akarják azokat rendezni" - írja Montalto. A Nomura elemzője szerint ugyanis az IMF sokkal szkeptikusabb a magyar kormánnyal szemben, ők ugyanis értik, hogy Orbán megpróbálja lehető legtovább halogatni a hitelszerződés megkötését.
A washingtoni székhelyű szervezet valóban egy sor kérdést elővehet az egyeztetéseken, az egykulcsos adó kétharmados törvényből való kivételétől kezdve a Költségvetési Tanács megerősítésén és az ötletszerű gazdasági törvényhozás befejezésén át az adórendszer munkaerőpiaci negatív hatásának kiküszöböléséig bezárólag, ahogyan az az eddigi megnyilatkozások és a januári országjelentés alapján gyanítható.
A kormány ezzel szemben gyors megállapodásra számít. Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az MTI tudósítása szerint egy szerdai háttérbeszélgetésen elmondta: arra számítanak, hogy a tárgyalásokon gyors megállapodás születik, mert a felek véleménye "a gazdaságpolitika lényegét tekintve" nem áll távol egymástól.
Utazás és jog: amit az idei nyaralások előtt nem árt tudni
Több jogszabály is rendelkezik arról, hogy a szervezett utazások keretében történő nyaralások során milyen előírások vonatkoznak az utasokra, az utazások körülményeire. ...
Utazás és jog: amit az idei nyaralások előtt nem árt tudni
Több jogszabály is rendelkezik arról, hogy a szervezett utazások keretében történő nyaralások során milyen előírások vonatkoznak az utasokra, az utazások körülményeire. ...
Utazás és jog: amit az idei nyaralások előtt nem árt tudni
Több jogszabály is rendelkezik arról, hogy a szervezett utazások keretében történő nyaralások során milyen előírások vonatkoznak az utasokra, az utazások körülményeire. ...
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
A magyar bankoknak egyre rosszabbul megy, míg korábban itt volt Európa pénzügyi aranybányája, mára a legkevésbé jövedelmező hely lett Magyarország. Az eltűnő nyereséget ...
Egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülők jogvitája a gyerek sorsáról
Mivel egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülök házassága, élettársi kapcsolata, ezért az SBGK Szabadalmi és Ügyvédi Irodák szakértőjének tapasztalatai szerint ...
Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
Próbálgatják az Egyesült Államokban, hogy mi lenne, ha befejeznék az élénkítést. A Fed kötvényvásárlási programja volt a forinterősödés láthatatlan motorja, de a ...
Jövő márciustól Magyarországon is lehetséges a bizalmi vagyonkezelés (1. rész)
Magyarországon eddig nem ismerték a bizalmi vagyonkezelés jogintézményét, így a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) egy merőben új dolgot ...
Mit néznek 500 ezer lakásban?
Az állam minden hatodik háztartásban átvehetné a tévékínálat kontrollját - más értelme nem nagyon lehet az Antenna Hungária államosítási szándékának. A MinDig TV ...
Fújdogál Orbán keleti szele
A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert ...
Schönherr Hetényi: az új Munka törvénykönyve "felértékelheti" a last minute utakat
Idén januártól a korábbi egy hónap helyett, a munkáltatónak elegendő a szabadság kezdete előtt csupán tizenöt nappal értesítenie a dolgozót, így ennek fényében akár fel ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Messi állhat Neymar útjába a Barcelonánál
Johan Cruyff szerint nem jó ötlet két kapitányt tenni egy hajóra.