Giró-Szász: Családonként havi 500 forint lesz az új adóteher

Vágólapra másolva!
Nem az emberek, hanem a bankok fizetik majd a tranzakciós adót - jelentette ki a kormányszóvivő. Szerinte az új adók terheit úgy számolták ki, hogy csak minimális pluszterhet jelentsenek majd.
Vágólapra másolva!

Giró-Szász András kormányszóvivő szerint egy átlagos jövedelmű család számára havi 500-550 forint terhet jelent majd a tranzakciós adó, valamint a telefon és az SMS-ek után fizetendő illeték. Giró-Szász pénteken az ATV Start című reggeli műsorában azt mondta: "Ez egy pontos, kiszámított modell". Ha az egykulcsos adót kellene megváltoztatni, és egy második kulcsot bevezetni, akkor szerinte a magyar átlagjövedelmet figyelembe véve havi 7500-8000 forinttal kellene számolni.

Az [origo] számításai szerint telefonhasználattól és a banki szolgáltatások igénybevételének gyakoriságától függően havi 100 és 900 forint lehet a pluszteher.

A tranzakciós adó jelentős részét nem a lakosság fogja megfizetni, hanem a bankok - jelentette ki Giró-Szász. Arra a kérdésre, hogy mit szólnak Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő bejelentéséhez, miszerint a Fidesz azt javasolja a kormánynak, hogy az említett adókat a nehéz helyzetben lévő családok esetében csökkentsék, vagy ne vezessék be, Giró-Szász azt mondta, hogy a kormány odafigyel a frakciók javaslataira.

Giró-Szász úgy fogalmazott: nem véletlen, hogy a tranzakciós adóval kapcsolatban a konvergenciaprogramban egy "tól-ig szám" szerepel, és utalt arra is, hogy a parlamenti vitában a módosító indítványok akár teret is nyerhetnek.

Csütörtökön Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke azt mondta, hogy az új adók egy átlag magyar háztartás kiadásait havonta 500-600 forinttal emelhetik meg. Azt elismerte ugyanakkor, hogy a gazdagabbaknak ez a teher nagyobb lehet, illetve azoknak is, akik eddig a cégükben számolták el például a telefonkiadást vagy a biztosítást.