A forint erősödő árfolyama mellett az ország kockázatosságát is kifejező CDS-mutató is javult szerdán, ami azt jelzi, hogy a piac értékeli az IMF-megállapodás felé lépkedő Magyarország és az Európai Unió közti konfliktus oldódását.
Idén először 500 pont alá esett a magyar állampapírok nemfizetése esetére köthető biztosítási csereügyletek, az úgynevezett CDS-ek árfolyama. A mutató az ország kockázatosságát mutatja, a csökkenő árfolyam tehát azt jelzi, hogy a piac értékeli a magyar IMF/EU-tárgyalások közeledését.
Az egyik vezető londoni adósságpiaci adatszolgáltató, a Markit Financial Information Services adatai szerint a szerdai londoni jegyzés 493 bázispontos középárfolyamon kezdődött, ami 20 bázispontos esés az előző záróértékhez képest. Áprilisban 600 pont körül is járt az árfolyam, a csúcson pedig január elején volt, akkor több mint 730 pont volt.
Magyarország javuló megítélése a forint árfolyamán is megmutatkozik. Szerdán féléves csúcsra erősödött a hazai fizetőeszköz az euróval szemben, amelyet 284 forint alatt is jegyeztek a devizapiacon.
Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten úgy nyilatkozott, "az IMF a barátunk", de Fellegi Tamás, a magyar delegáció vezetője azt mondta, a tárgyalások csak a törvénymódosítások elfogadása után kezdődhetnek meg. A tárgyalásokat Magyarország Európai Unióval való konfliktusa akadályozta, de ez oldódott a kormányfő és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke közötti találkozó után. A bizottság bejelentette, hogy hozzájárul az IMF-fel folytatandó tárgyalások megkezdéséhez. A bejelentés után a magyar CDS jelentősen esett, és eltávolodott a 600 pontos szinttől.
A kormány új konvergenciaprogramot készít 600 milliárd forintos kiigazítással, ami a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárás megszüntetésének feltétele.
Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
A magyar bankoknak egyre rosszabbul megy, míg korábban itt volt Európa pénzügyi aranybányája, mára a legkevésbé jövedelmező hely lett Magyarország. Az eltűnő nyereséget ...
Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
A magyar bankoknak egyre rosszabbul megy, míg korábban itt volt Európa pénzügyi aranybányája, mára a legkevésbé jövedelmező hely lett Magyarország. Az eltűnő nyereséget ...
Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
A magyar bankoknak egyre rosszabbul megy, míg korábban itt volt Európa pénzügyi aranybányája, mára a legkevésbé jövedelmező hely lett Magyarország. Az eltűnő nyereséget ...
Egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülők jogvitája a gyerek sorsáról
Mivel egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülök házassága, élettársi kapcsolata, ezért az SBGK Szabadalmi és Ügyvédi Irodák szakértőjének tapasztalatai szerint ...
Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
Próbálgatják az Egyesült Államokban, hogy mi lenne, ha befejeznék az élénkítést. A Fed kötvényvásárlási programja volt a forinterősödés láthatatlan motorja, de a ...
Jövő márciustól Magyarországon is lehetséges a bizalmi vagyonkezelés (1. rész)
Magyarországon eddig nem ismerték a bizalmi vagyonkezelés jogintézményét, így a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) egy merőben új dolgot ...
Mit néznek 500 ezer lakásban?
Az állam minden hatodik háztartásban átvehetné a tévékínálat kontrollját - más értelme nem nagyon lehet az Antenna Hungária államosítási szándékának. A MinDig TV ...
Fújdogál Orbán keleti szele
A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert ...
Schönherr Hetényi: az új Munka törvénykönyve "felértékelheti" a last minute utakat
Idén januártól a korábbi egy hónap helyett, a munkáltatónak elegendő a szabadság kezdete előtt csupán tizenöt nappal értesítenie a dolgozót, így ennek fényében akár fel ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Mikor felelős az adós cég vezetője és hogyan érvényesítheti igényét a hitelező? (2. rész)
A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes elemzésünk első részében szó volt arról, hogy a válasz sokrétű, függ attól, hogy tagról vagy ...
Valóban kizárta a jogalkotó a jogorvoslat lehetőségét a rezsicsökkentés ügyében?
A földgázelosztók első fokon megnyerték a rezsicsökkentéssel kapcsolatos pereket, amelyre reagálva a kormány előbb kizárta a "Tranzakciós díj", a "Robin Hood adó" és a ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Szepesi: Velem csalta a sztárkajakos a popdívát
Minden eddiginél pikánsabb részletek kerültek elő az úszónő botránykönyvéből.