A spanyolok szerencséje: nem csalnak annyit

Vágólapra másolva!
Az utóbbi hetekben az új Görögországként emlegetett Spanyolország némelyik problémája valóban hasonlít azokra, amelyek miatt a görög állam nehéz helyzetbe került, de a két gazdaság több jellemzője jelentősen eltér egymástól - például a korrupció és a versenyképesség terén. Ettől azonban még igaz, hogy a spanyol aggodalmak miatt nem javasoltak az euróbefektetések - áll a K&H Alapkezelő pénteki elemzésében.
Vágólapra másolva!

"Tény, hogy a spanyol gazdaságnak több olyan súlyos problémával is szembe kell néznie, amilyenbe Görögország nemrég belebukott, ugyanakkor sem méretét, sem minőségét tekintve nem vehető egy kalap alá a két mediterrán ország. Mivel azonban a spanyol helyzet rendezése előreláthatóan hosszú hónapokig napirenden lesz, a befektetők számára a devizaeszközökön belül elsősorban a dollárbefektetéseket javasoljuk az euróval szemben" - idézi az elemzés Horváth Istvánt, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatóját.

A spanyolországi munkanélküliség az egész EU-ban a legmagasabb (24,1 százalék), és a költségvetési hiány valóban a görögökéhez hasonló méreteket öltött, 10 százalékos közelében mozgott az elmúlt években. Emellett a GDP-arányos államadósság a négy évvel ezelőtti 40 százalékról az idén várhatóan 79 százalékra nő.

SpanyolországGörögország
GDP (2011)1073 milliárd euró215 milliárd euró
Munkanélküliség24,1%21,7%
Államadósság/GDP (2011)68,5%165,3%
Államháztartási hiány/GDP (2011)8,5%9,1%
Versenyképességi rangsor (Világbank)44.100.
Korrupciós rangsor (TI)31.80.
Hitelminősítés (S&P)BBB+CCC

Forrás: K&H Alapkezelő


A spanyol gazdaság azonban ötször nagyobb a görögnél, és még a közel duplájára duzzadó államadósság is elmarad a 87 százalékos uniós átlagtól. Emellett a spanyol gazdaság mind versenyképesség, mind korrupció tekintetében lényegesen jobb helyzetben van. A Világbank által összeállított versenyképességi mutató idei rangsorában Spanyolország a 44., Görögország a 100. helyen áll a vizsgált 183 ország között. A Transparency International (TI) tavalyi korrupciós rangsora pedig a spanyolokat a 31., a görögöket a 80. helyre sorolja. E két tényező azt sejteti, hogy a válság után könnyebben talpra tudjanak állni a spanyol vállalkozások - hívja fel a figyelmet a szakember.

"A következő hónapokban az lesz a nagy dilemma Spanyolország számára, hogy a gazdaság csökkenő teljesítménye mellett mekkora megszorítás szükséges az államadósság olyan szintű mérsékléséhez, ami már a piacok számára is megnyugtató. A spanyol adósságprobléma várhatóan hosszadalmas rendezése rá fogja nyomni a bélyegét az uniós devizára, ezért elsősorban a dollárbefektetéseket javasoljuk" - tette hozzá Horváth István.