[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

>

hírfolyam költségvetés IMF-tárgyalás sikersztori devizapiac Vállalkozói Negyed Gazdaság Plusz Sport Itthon összegző
90
100
100

Szingapúrban dorbézol a Facebook kitúrt alapítója

[origo]|2012. 05. 04., 14:27|Utolsó módosítás:2012. 05. 15., 11:00|

Míg a Facebook alapítója és máig első számú vezetője, Marc Zuckerberg a világ egyik leghíresebb üzletembere, egykori iskola- és üzlettársa, Eduardo Saverin nevét a tavaly bemutatott film (Social Network - Közösségi háló) sem tette világszerte ismertté. A harmincéves milliárdos azonban Szingapúrban igazi celebnek számít, bár azt egyelőre hiába várják tőle, hogy fellendítse a helyi technológiai ipart.

Forrás: AFP/Getty/Jason Kempin

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Ha csak azt néznénk, hogy Eduardo Saverin részesedése egykor 34 százalékos volt a Facebookban, ma pedig, a küszöbönálló, a részvények értékét vélhetően alaposan feltornázó tőzsdei kibocsátás előtt 2 százalék körüli, lúzernek is titulálhatnánk a brazil származású, de kilencéves korától egészen 2010-ig Amerikában élő üzletembert.

Ez a tulajdonrész azonban még mindig dollármilliárdossá teszi őt, ráadásul anélkül is dúsgazdag ember lenne: részben tehetős családja, részben saját egyéb üzleti vállalkozásai révén már a közösségi oldal felfutása előtt nagy vagyona volt. Egyebek mellett éppen ez tette nélkülözhetetlenné őt az induláskor, hiszen így az egyik társalapító pénzéből tudták finanszírozni a kezdeti fejlesztéseket.

Tulajdonrésze megcsappanása alapvetően arra vezethető vissza, hogy annak idején vitái támadtak Zuckerberggel és a másik két társalapítóval, így miután elváltak az útjaik, azok részvényügyletekkel képesek voltak hígítani a pakettjét. Később, miután egymás kölcsönös beperelése után kiegyeztek, maga is adott el a papírokból.

Saverin nem úgy él, mintha zavarná, hogy a Forbes által kétmilliárd dollárosra becsült vagyona többször nagyobb is lehetne. A Wall Street Journal amerikai üzleti lap internetes oldalán közölt beszámoló szerint két éve a virágzó gazdaságú Szingapúrban lakik, és mára a városállam hírhedt celebjévé vált. Egy Bentleyvel jár, penthouse-ban lakik Szingapúr legmagasabb épületének tetején, előszeretettel ver el dollártízezreket drága bárokban, természetesen topmodellek társaságában, és mindez állandó téma a helyi internetes fórumokon - ha már látványosan kerüli a professzionális médiát.

A WSJ cikke kiemeli, hogy Saverint nemcsak fényűző életmódja különbözteti meg a többnyire kapucnis pólóban mutatkozó, egy átlagos amerikai házban élő, Hondával járó Zuckerbergtől. A szingapúri üzleti élet szereplői azt remélték, hogy egy gazdag Facebook-társalapító megjelenése segíthet azon törekvés megvalósításában, hogy az államot a internet-technológiai ipar egyik nemzetközi fellegvárává tegyék, de eddig csalódniuk kellett: a helyi technológiai startupok (garázscégek) helyett egyetlen kozmetikai vállalatba fektetett be, és a szakmai konferenciák meghívásainak is csak ritkán tesz eleget.

Egykori társai közül Zuckerberg a Facebook vezetése mellett sokat jótékonykodik, akárcsak Dustin Moskovitz, aki újabb internetes fejlesztőcéget alapított és startupokat segít befutni. Chris Hughes Barack Obama amerikai elnök kampányában dolgozott, nemrég pedig megvásárolta a New Republic nevű liberális amerikai hetilapot. Saverin közéleti jelenléte kimerül abban, hogy a szingapúri Tatler magazin beválasztotta a város 300 legbefolyásosabb személyisége közé - derül ki a WSJ cikkéből.

Címlapsztori»

Forrás: Alice Project Meglibbent a japánok szoknyája Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
    Forrás: Alice Project Meglibbent a japánok szoknyája Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
    Forrás: Alice Project Meglibbent a japánok szoknyája Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
    Forrás: Flickr/Гаянэ Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
    Forrás: MTI/Lendvai Péter Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Egy év után újra nő a magyar gazdaság Négy negyedév recesszió után a magyar gazdaság újra növekszik. Az idei év első negyedévében a KSH adatai szerint 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság. Száguldásra azért nem ...
    Forrás: AFP/Georges Gobet Brüsszel üt, Orbán visszaüt Ha gond van, szívesen nyúl a minisztériumok pénzéhez a kormány - ez látszik az elmúlt évek megszorításaiból. Most mindehhez a presztízsberuházások feladását is ...
70
AEG L 60260 TL felültöltős mosógép az eluxshop.hu-tólA-10% energiaosztály, maximum 1200 fordulat/perc centrifuga, max. 6 kg ruhatöltet, lágy ajtónyitás, dobpozícionálás, LCD kijelző-idővisszajelzés
109 900 Ft

24 óra hírei »


80
hirdetés

Olvasnivaló

A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Beckham megkönnyezte utolsó párizsi meccsét Gólpasszt adott, majd lecserélték - már csak egy meccse van az angolnak.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10