Majdnem kétszázezer behívót postázott az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF), és ebből tízezer rokkantnyugdíjas nem jelentkezett a kötelező felülvizsgálatra március 31-éig - közölte a szervezet a Magyar Nemzettel. Azok, akik valamilyen okból nem kaptak értesítést, igazolási kérelemmel és fellebbezéssel is élhetnek ellátásuk megszüntetése ellen.
Megvonják a rokkantsági ellátást attól a tízezer embertől, aki nem jelentkezett felülvizsgálatra március 31-éig. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) 194 636 darab, komplex felülvizsgálatra szóló behívólevelet postázott, és a címzettek közül tízezren nem jelentkeztek - mondta a szervezet a Magyar Nemzetnek.
Akik amiatt nem jeleztek vissza, mert megváltozott a címük vagy külföldön vannak, igazolási kérelemmel és fellebbezéssel is élhetnek ellátásuk megszüntetése ellen. A dokumentumokat a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz vagy a területileg illetékes nyugdíj-biztosítási szervhez kell benyújtani.
A kormány azért alakította át tavaly a rokkantnyugdíj-rendszert, mert átláthatatlannak és pazarlónak találta. Az idén január 31-éig felülvizsgálták azokat a rokkantakat, akik a legkisebb egészségkárosodással rendelkező III-as csoportba tartoztak, illetve akik rendszeres szociális járadékban részesülnek. A vizsgálatokra most csak jelentkezni kell, az újraminősítést 2013 végéig végzik el.
Az új szabályok szerint azok, akiket a felülvizsgálaton munkára alkalmasnak találnak, a továbbiakban rehabilitációs ellátást kapnak. Azoknál, akiket rehabilitálhatónak talált a bizottság, attól függően változhat az ellátás összege, hogy rövidebb vagy hosszabb időt vesz igénybe a rehabilitáció: előbbiek a közfoglalkoztatási bér 40 százalékára (havi 28 720 forintra) számíthatnak, utóbbiaknál pedig 80 százalék (havi 57 440 forint) lehet az ellátás összege.
A korábbi becslések szerint közel százezren veszthetik el a rokkantsági ellátást a felülvizsgálat után.
Milyen döntési lehetőségei vannak a vezetőknek fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben?
A vezető tisztségviselők felelősségre vonhatók, ha a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a ...
Milyen döntési lehetőségei vannak a vezetőknek fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben?
A vezető tisztségviselők felelősségre vonhatók, ha a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a ...
Milyen döntési lehetőségei vannak a vezetőknek fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben?
A vezető tisztségviselők felelősségre vonhatók, ha a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a ...
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
A magyar bankoknak egyre rosszabbul megy, míg korábban itt volt Európa pénzügyi aranybányája, mára a legkevésbé jövedelmező hely lett Magyarország. Az eltűnő nyereséget ...
Egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülők jogvitája a gyerek sorsáról
Mivel egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülök házassága, élettársi kapcsolata, ezért az SBGK Szabadalmi és Ügyvédi Irodák szakértőjének tapasztalatai szerint ...
Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
Próbálgatják az Egyesült Államokban, hogy mi lenne, ha befejeznék az élénkítést. A Fed kötvényvásárlási programja volt a forinterősödés láthatatlan motorja, de a ...
Jövő márciustól Magyarországon is lehetséges a bizalmi vagyonkezelés (1. rész)
Magyarországon eddig nem ismerték a bizalmi vagyonkezelés jogintézményét, így a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) egy merőben új dolgot ...
Mit néznek 500 ezer lakásban?
Az állam minden hatodik háztartásban átvehetné a tévékínálat kontrollját - más értelme nem nagyon lehet az Antenna Hungária államosítási szándékának. A MinDig TV ...
Fújdogál Orbán keleti szele
A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert ...
Schönherr Hetényi: az új Munka törvénykönyve "felértékelheti" a last minute utakat
Idén januártól a korábbi egy hónap helyett, a munkáltatónak elegendő a szabadság kezdete előtt csupán tizenöt nappal értesítenie a dolgozót, így ennek fényében akár fel ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Totális felfordulás a Real Madridnál
Láncreakciót indíthat Mourinho távozása. Klikkek és keserűség Madridban.