Kamatemelésre is volt javaslat a monetáris tanács ülésén

Vágólapra másolva!
A monetáris tanács öt tagja a jegybanki alapkamat 7 százalékon tartását javasolta a tanács április 24-i ülésén, de volt olyan tag is, aki 25 bázispontos kamatemelésre voksolt.
Vágólapra másolva!

A monetáris tanács öt tagja, köztük Simor András elnök szavazott a jegybanki alapkamat 7 százalékon tartására a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának április 24-i ülésén, Király Júlia alelnök 25 bázispontos kamatemelésre, Cinkotai János külső tanácstag 25 bázispontos kamatcsökkentésre voksolt - derül ki az ülés szerdán közölt rövidített jegyzőkönyvéből.

A monetáris tanácsból többen úgy vélték, hogy az EU/IMF tárgyalások eredményes lefolytatása egyértelmű érdeke Magyarországnak, ezért nem kétséges, hogy a tárgyalásokkal kapcsolatban kedvező hírek fognak napvilágot látni. Ez egyértelműen kedvezően befolyásolhatja a monetáris politika mozgásterét. Többen ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy a Széll Kálmán-terv 2.0-ban részletezett intézkedések az első gyorsértékelés alapján növelhetik az inflációs kockázatokat 2013-ban.

A tagok egyetértettek abban, hogy az idén a gazdaság lényegében stagnál, és csak 2013-ban indul a növekedés. Az áfát és a jövedéki adót érintő tavalyi és idei intézkedések és a 2011 második felében bekövetkezett árfolyamgyengülés, a 2012 eleji olajár-emelkedés az idén érdemben növeli a fogyasztóiár-indexet. A Széll Kálmán-terv 2.0 keretében bejelentett intézkedések közvetlen hatásukban emelik a 2013-as inflációt is, miközben szűkítik a keresletet, így a másodlagos inflációs hatások kialakulása korlátozott lehet. Konszenzus volt a tagok között abban, hogy a Széll Kálmán-terv makrogazdasági hatásainak átfogó értékelését az inflációs előrejelzés következő fordulójában lehet elvégezni.

A kamatpolitika vitája során a tanácstagok többsége egyetértett abban, hogy az elmúlt hónapban beérkezett információk és a kockázati megítélés alakulása alapján a márciusban publikált inflációs jelentés alappályáját nem szükséges felülvizsgálni, így továbbra is változatlan jegybanki alapkamat indokolt.