Demján: Bartha Ferenc nehezen viselte az öregedést

Vágólapra másolva!
Bartha Ferenc személyében kiváló stratégát, Magyarországon és külföldön egyaránt elismert szaktekintélyt veszített el az ország és egyben a TriGránit - mondta Demján Sándor, a TriGránit tulajdonosa az MTI-nek pénteken.
Vágólapra másolva!

Arra a kérdésre, hogy mi vezetett a tragédiához, Demján Sándor elmondta, hogy Bartha Ferenc nehezen viselte el az öregedést, és az azzal járó változást, súlyosan depressziós és zárkózott volt, és ezek a tényezők vezetettek oda, hogy önkezűleg vetett véget életének. "Minden ember másképp reagál az öregedésre, ő ezt a módot választotta, és ezt tiszteletben kell tartani. Azt a fantasztikus teljesítményt, amelyet életében elért, semmi sem homályosíthatja el, az emberekért nagyon sokat tett, és ezért mindenki csak hálás lehet neki" - mondta Demján.

A TriGránithoz fűződő viszonnyal kapcsolatban hangsúlyozta: Bartha Ferencet mint nagy tekintélyű, nemzetközi szakértőt és nem mint tulajdonost vonták be a cég munkájába. Alapító vezérigazgató volt, és jelentős szerepet játszott abban, hogy a TriGránit az elmúlt évben egész Európában a harmadik helyet foglalta el az ingatlanfejlesztők között jövedelmezőség és bevétel szempontjából. Ezt a magas rangot még egyetlen magyar vállalat sem vívta ki.

Demján Sándor úgy emlékezett egyik legjobb barátjára, mint Magyarország világpolgárára, aki fantasztikus műveltségével és lenyűgöző tudásával mindenütt hazája jó hírét keltette. "Igazi lovag volt, amit a Francia Becsületrend is igazol. Halálának óriási visszhangja lett, május 18-ai temetésére külföldről is érkeznek a kegyeletet leróni" - jelentette ki Demján, hozzátéve, hogy a TriGránit Holding Bartha Ferencet saját halottjának tekinti.

Bartha Ferenc 1943-ban született, 1988-1990 között a Magyar Nemzeti Bank elnöke volt, 1999 és 2003 között TriGránit Fejlesztési Rt. elnöke, 2003-tól a TriGránit Holding Ltd. elnöke, 2010-től pedig a Gránit Bank Zrt. igazgatóságának elnöke volt. Hétfőn halt meg tihanyi nyaralójában, a rendőrség szerint feltehetően saját fegyverével vetett véget életének, holttestét a bejárónője fedezte fel. Vasárnap a tihanyi művelődési házban még megnyitotta a Bujtor István színész, rendező születésének 70. évfordulója alkalmából rendezett kiállítást.