A németek elengednék Görögországot

Vágólapra másolva!
Az euróövezet megbirkózna Görögország esetleges távozásának következményeivel - véli Wolfgang Schäuble. A német pénzügyminiszter szerint Görögországnak meg kell értenie, hogy Európa országai és a magánhitelezők rendkívüli engedményeket tettek neki, így nincs más út, mint amelyről megállapodtak.
Vágólapra másolva!

A német pénzügyminiszter a Rheinische Post című lapnak adott interjúban arról beszélt: nem lehet egy államot sem arra kényszeríteni, hogy az euróövezet tagja maradjon, az pedig téves feltételezés, hogy nem tudnának reagálni a hirtelen bekövetkező eseményekre.

Schäuble szerint a közös pénzt használó övezet sokat tanult az utóbbi két évben, és védekező mechanizmusokat is kifejlesztett. Mint mondta: senki sem fenyeget senkit, "de őszintén, tisztességesen és nyíltan meg kell mondani görög barátainknak és partnereinknek, hogy nincs más út, csak az, amelyről megállapodtunk".

A pénzügyminiszter beszélt arról is, hogy Görögország csak a reformok útján érheti el a stabilitást, ami nehéz terhet jelent a görög társadalomnak, ugyanakkor "Európa országai és a magánhitelezők rendkívül messzemenő engedményeket tettek," és igen nagy kockázatot vállaltak. "Görögországnak meg kell értenie, hogy ezért cserébe teljesítenie kell a kötelezettségeit" - hangsúlyozta Schäuble az interjúban.

Hasonlóan vélekedett a német bankszövetség (BdB) elnöke, Michael Kemmer is, aki a Deutschlandfunk nevű közszolgálati rádiónak azt mondta: Görögország esetleges kilépésének közvetlen hatásai korlátozottak lennének, és az övezet hosszabb távon is "fel tudná dolgozni" a szakítást a görögökkel.

Mint arról csütörtökön beszámoltunk, fordulat állt be abban, ahogyan az eurózóna vezető tisztségviselői viszonyulnak Görögország esetleges kilépéséhez az eurózónából. Jörg Asmussen, az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának tagja a Handelsblatt német üzleti napilap szerdai számában korábban nem hallott nyíltsággal beszélt erről az eshetőségről, Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter pedig akkor is azt mondta, az EU-tagság nem kötelező, a görög társadalom szabadon választhat.

A New York Times amerikai napilap internetes oldalán kedden megjelent riportban azt írta, hogy az uniós döntésekre legnagyobb befolyással lévő németeknek lassan elfogy a türelmük. "Németországban csendesen készülnek már annak a következményeire, ha a görögök úgy döntenének, hogy saját pénzzel folytatják" - mondta a lapnak Heribert Dieter, az SWP nevű, nemzetközi politikával foglalkozó kutatóintézet munkatársa.