Egyetlen nap alatt 700 millió euró értékű betétet, a teljes állomány fél százalékát vették ki a görög bankokból.
A görög politikai és pénzügyi válság fokozódására utal, hogy a lakosság hatalmas összeget vett ki bankokból. A Wall Street Journal amerikai üzleti lap cikke szerint hétfőn 700 millió euróval - több mint 200 milliárd forinttal - csökkent a görög bankokban lévő betétállomány, amelynek teljes összege március végi adatok szerint 136 milliárd euróra rúgott.
Ez azt jelenti, hogy a teljes betétállomány fél százalékát vonták ki a bankokból a görög betétesek egyetlen nap alatt. Az amerikai üzleti lap azt is megemlíti, hogy Karolosz Papuliasz görög köztársasági elnök és a görög jegybank elnöke, George Provopulosz megbeszélésükön nagyon gyengének minősítették a görög bankrendszert. Az ilyen mértékű betétkivonás pedig tovább rontja a bankrendszer stabilitását.
Berlin és Párizs hajlandó lenne segíteni
Görögországban továbbra is bizonytalan a helyzet. Az államfő kedden jelentette be, hogy sikertelenül értek véget a keddi, immár szakértői kormány felállításáról szóló egyezkedések a görög pártok között, ezért új választást írnak ki.
Az elhúzódó görög politikai válság pedig súlyos gondokat okoz az eurónak, illetve az Európai Unió tagállamainak. Az unió közölte, leáll Athén finanszírozásával, ha felrúgja a korábbi megállapodást. Ez gyakorlatilag Görögország csődjét jelenti, és lényegében biztos kilépését az eurózónából. Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök kedden tárgyalt az eurózóna adósságválságáról és a görög helyzetről. A politikusok az egyeztetés után kijelentették, bíznak abban, hogy Görögország az eurózóna tagja marad, ha Athén igényli Párizs és Berlin ehhez pótlólagos segítséget is hajlandó nyújtani.
|
A válságos görög helyzet alaposan felforgatta a világ pénzpiacait hétfőn, az amerikai és az európai tőzsdéken kívül az ázsiai tőzsdék is zuhanásban voltak kedden reggel. Majd a görög államfő bejelentése után kedden is pesszimista hangulat alakult ki a pénzpiacokon, amelynek eredményeként a legfontosabb európai tőzsdeindexek veszítettek értékükből, az euró gyengült a dollárral szemben, és a forint is lejtőre került. |
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Mikor felelős az adós cég vezetője és hogyan érvényesítheti igényét a hitelező? (2. rész)
A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes elemzésünk első részében szó volt arról, hogy a válasz sokrétű, függ attól, hogy tagról vagy ...
Felgyorsíthatja az építőipari viták rendezését az új szakértői szervezet
Új, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő szakértői szerv létrehozatala gyorsíthatja fel az építési tervezési és kivitelezési szerződések, teljesítések ...
Valóban kizárta a jogalkotó a jogorvoslat lehetőségét a rezsicsökkentés ügyében?
A földgázelosztók első fokon megnyerték a rezsicsökkentéssel kapcsolatos pereket, amelyre reagálva a kormány előbb kizárta a "Tranzakciós díj", a "Robin Hood adó" és a ...
Egy év után újra nő a magyar gazdaság
Négy negyedév recesszió után a magyar gazdaság újra növekszik. Az idei év első negyedévében a KSH adatai szerint 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság. Száguldásra azért nem ...
D.A.S. JogSzerviz: bizonyos időszakokban munkaidő alatt sem vagyunk kötelesek munkát végezni
A munkavállaló alapvető kötelezettsége a munkaviszonnyal kapcsolatban a munkaidőben történő rendelkezésre állás természetesen a munkavégzés. Vannak azonban olyan ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
D.A.S. JogSzerviz: a lízingszerződéshez ajánlott casco biztosítást is kötni
A lízingszerződés legnagyobb veszélye az ügyfelekre nézve, hogy a jármű megsemmisülése, vagy ellopása automatikusan megszünteti a szerződést, így a hátralévő ...
Brüsszel üt, Orbán visszaüt
Ha gond van, szívesen nyúl a minisztériumok pénzéhez a kormány - ez látszik az elmúlt évek megszorításaiból. Most mindehhez a presztízsberuházások feladását is ...
A kormány a stadionépítéseket is hajlandó feláldozni
A kormány háromlépcsős javaslatot fogadott el annak érdekében, hogy az EU által elvárt szint alá vigyék a költségvetési hiányt.
Csányi Sándor: Nem kell tőlem féltenie a demokráciát senkinek
Magyarországot kiszámíthatatlan helynek könyvelték el, és a bizalmat csak lassan tudjuk újra felépíteni - mondta az [origo]-nak adott interjújában Csányi Sándor. Az OTP ...
Megint a trafikosok járnak jól
Megindult a harc a nyertes dohányboltosok kegyeiért. A Tesco és a Shell már hirdet, de a többi hipermarket és olajcég is arra készül, hogy magához édesgesse a koncesszió ...
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Beckham Messi miatt vonul vissza
Aki kérdez: Gary Neville. Aki válaszol: David Beckham. Két MU-legenda beszélget.