Az összes bank az OTP-nek szurkol

2012.05.24. 6:44

Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki gyakorlatot. Egy ilyen döntés devizahitelesek tömegei előtt villantaná fel a kártérítés reményét, de a bankok szinte biztosak a döntés felülbírálásában. A tisztánlátáshoz ismerni kell a devizahitelezés banki fortélyait, ezeket gyűjtöttük össze.

Alapjaiban kérdőjelezi meg a devizahitelezés eddigi gyakorlatát, a bankok számára veszélyes lavinát indíthat el, a devizaadósok előtt pedig eddig nem remélt lehetőséget villant fel az a jogerős bírósági döntés, amelyet néhány héttel ezelőtt a Szegedi Ítélőtábla hozott egy magánszemély javára az OTP-vel szemben. Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének (BAÉSZ) vezetője a számos bank elleni per szereplője közül az első, aki másodfokon is győzni tudott, méghozzá rögtön a legnagyobb hazai bank ellenében, ügye azonban még most sem tekinthető lezártnak.

Az OTP bejelentette, hogy felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához, a jogi procedúra tehát folytatódhat, és akár még hosszú évekig is elhúzódhat. A hazai joggyakorlat szerint a Kúria több dolgot tehet: vagy helyben hagyja a táblabíróság ítéletét, vagy hatályon kívül helyezi, és teljesen új eljárást rendel el, vagy például visszautalhatja az első fokra is a konkrét ügy megtárgyalását.

Miután pedig meghozza döntését, megfontolhatja azt, hogy a hasonló perekre kiadjon egy olyan jogegységi határozatot, amely a későbbiekben iránymutatásul szolgál. Ennek következtében - bár Magyarországon nem a precedensjog érvényesül - a Kúria értelmezésének megfelelően fognak ítélkezni a bíróságok akkor, ha valaki ugyanazért támad meg egy bankot, mint Kásler Árpád az OTP-t.

Mivel az OTP gyakorlata teljesen általános volt, most az összes többi bank az OTP-nek drukkol, és az [origo]-nak névtelenséget kérve nyilatkozó, hitelezéssel foglalkozó bankárok szinte biztosak is a sikerben, mert szakmailag képtelenségnek tartják a szegedi döntést.

Nem is deviza a devizahitel?

A Szegedi Ítélőtábla szerint tisztességtelen, hogy amikor a bank devizaalapú hitelt folyósít (forintban), akkor vételi árfolyamon számítja át a frankban nyilvántartott hitelt, amikor pedig a törlesztés történik (szintén forintban), akkor eladási árfolyamon történik az elszámolás. A bíróság szerint a kettő között indokolatlan nyereségre tesz szert a pénzintézet.

A bíróság értelmezésében csak akkor lenne jogos eltérő árfolyamokat használni, ha valóban devizavásárlás történne az ügyfél számára. Az ítélőtábla véleménye szerint azonban deviza-adásvétel nem történik, az ügyfél olyan szolgáltatásért fizet, amelyet igénybe sem vesz. Az ítélet szerint ezért egyneműsíteni kell a folyósítást és a törlesztést, vagyis ugyanazon az árfolyamon kell a hitelügylet mindkét oldalát kiszámítani.

"Jogi értelemben nem is devizaalapú hitel a Magyarországon szokásos devizahitel, a kölcsön mögött nem áll deviza, egy forinthitelről van szó" - így fordította le a bírósági ítéletet Kásler Árpád, aki szerint a különböző árfolyamok alkalmazása miatt az eredetileg igényelt összegnél többet kell visszafizetnie az adósnak. (Kásler Árpáddal készített korábbi villáminterjúnkat itt olvashatja.)

Mitől devizahitel mégis?

Az, hogy a bankok haszonra tettek szert a vételi és az eladási folyam közötti széles marzson, elég könnyen igazolható állítás: nem véletlen, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) is közbelépett néhány évvel ezelőtt, és korlátozta a bankok mozgásterét, de csak a két árfolyam közötti sávot szűkítette, a különböző árfolyamok alkalmazásának a szükségességét, illetve a lehetőségét nem kérdőjelezte meg. (Erről lásd keretes írásunkat.) Az ügy érzékenysége miatt névtelenül nyilatkozó bankárok szerint viszont egyenesen nonszensz azt mondani, hogy a devizahitel ne lenne devizahitel, és hogy az ilyen hitelek mögött ne volna tényleges deviza-adásvétel.

Ahhoz, hogy a banki érvelés könnyebben érthető legyen, érdemes végignézni egy devizahitel életútját. Ha valaki például 2007 májusában bement egy bankfiókba, és kért 7,5 millió forintos hitelt, akkor két lehetőség közül választhatott. Forinthitel esetében megkapta a 7,5 millió forintot, amiért cserébe azután 15 év alatt havonta 92 830 forintot kellett visszafizetnie (törlesztése legalábbis innen indult, de a kamatok függvényében később változhatott). Svájci frank alapú hitel esetében a 7,5 millió forint az akkori árfolyamon 50 ezer frankos kölcsönt jelentett, törlesztésben pedig 370 frankos, azaz 55 665 forintnak megfelelő havi visszafizetést. A különbséget (a példában majdnem 40 ezer forintos előnyt) látva a hitelfelvevők mintegy 90 százaléka a frankhitelt választotta.

Forrás: AFP

A bank azonban a frankhitel esetében átváltotta az 50 ezer frankos hitelt forintra, méghozzá a valutaváltásnál megszokott módon, a vételi árfolyamot alkalmazva, ami alacsonyabb, mint az eladási árfolyam. A törlesztéskor megfordult a folyamat: amikor az adós befizette forintban a havi részletet, azt a bank frankra váltotta, hiszen frankban tartotta nyilván az adósságot. Ekkor viszont a magasabb árfolyamot használta, tulajdonképpen úgy, mintha az adós elment volna egy valutaváltóhoz. A devizahitelnél tehát valójában összemosódott a hitelezés és a pénzváltás, ezért volt a két árfolyam.

A felügyelet egyszer már közbeszólt

A hazai hitelpiacon általánosan bevett gyakorlat volt, hogy a bankok devizavételi árfolyamon számolva folyósították a kölcsönt, a havonta esedékes törlesztőrészletek forintban kifejezett összegét viszont az aktuális deviza eladási árfolyamán számították. A két árfolyam között nagy volt a különbség, egy-egy banknál bizonyos időszakokban a svájci frankkal szemben 5-10 forintos eltérés is akadt. Az árfolyamtrükkön a bankok éveken keresztül milliárdokat kerestek.

A bankok a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének tudtával alkalmazták a két árfolyamot. A PSZÁF egy 2005-ös állásfoglalásában azt írta, hogy a devizaalapú hitelek esetében a folyósításnál devizavételi, a törlesztésnél pedig devizaeladási árfolyammal számolhat a hitelnyújtó, a keletkező árfolyamrést a bank határozza meg. A felügyelet akkor azt mondta ki, hogy ezt a költséget a teljes hiteldíjmutatónak (THM) tartalmaznia kell.

Két évvel ezelőtt, 2010-ben azonban megváltozott a hatóság hozzáállása. Miután Szász Károly lett a szervezet elnöke, 2010 júliusában - kinevezése utáni első intézkedéseként - törvénymódosítást kezdeményezett, amelynek eredményeként 2010 novemberétől a bankoknak szakítaniuk kellett ezzel a gyakorlattal. Innentől kezdve nem alkalmazhatták a deviza eladási árfolyamát a törlesztéseknél, hanem saját középárfolyamukat vagy a jegybanki középárfolyamot kellett alapul venniük.

Erről egy banki középvezető korábban az [origo]-nak úgy fogalmazott: "Csúsztatás lenne az állítani, hogy a forint devizára váltása mögött nincs tényleges szolgáltatás. A pénzváltás ugyanolyan banki szolgáltatás, mint például a hitelezés, a költségei között pedig ott van a bank 'pénzközpontjának' a treasury osztálynak a fenntartása és a pénz tartalékolása is. Nem véletlen, hogy az utcai pénzváltó is jegyez eladási és vételi kurzust. Ilyen alapon nem lehetne kamatot sem szedni."

A bank is felvett devizahitelt

Amikor egy bank frankhitelt nyújtott, akkor a legtipikusabb esetben ehhez ő maga is frankhitelt vett fel, hiszen szüksége volt a devizaforrásra. Alapesetben a magyar bankok forintmegtakarításokat gyűjtenek, és abból forinthiteleket tudnak nyújtani, de mivel az olcsó, igaz kockázatosabb frankhitelekre volt nagy igény, ezt más forrásból tudták csak kielégíteni. 

Erre többféle megoldás volt, a devizában való kötvénykibocsátás, devizahitel-felvétel és egy speciális, bankok közötti csereügylet (szakszóval swap), amelynek során a magyar bankok a náluk lévő forintjaikat elcserélték egy külföldi bank devizaforrására, és egy későbbi időpontban visszacserélték, miközben a külföldi bank a forint-, a devizát kérő magyar bank pedig a frankkamatot fizette.

Mindez azért fontos, mert félévente, évente maguknak a bankoknak is keletkeztek pénzváltási költségeik, és őket is érintette az árfolyam változása, nem csak az adósaikat. A devizahitelekkel együtt járó valutaváltás, a vételi, illetve az eladási árfolyamok alkalmazása tehát a bankok érvelése szerint szerves része volt a frankhitelezésnek, csak nem mindegy, hogy ki milyen árfolyamokat, és főleg, mekkora rést alkalmazott. Váltási költségük tehát a bankoknak is volt, de mielőtt a PSZÁF kezdeményezésére bevezették a középárfolyam alkalmazását, a többségük az átváltásokból extra nyereséget próbált zsebre tenni.

Sok múlik a Kúrián

Hasonló módon érvelhetett az OTP Bank is a szegedi perben, azonban a jogerős döntés ismeretében a bank magyarázatát az ítélőtábla nem tartotta elég meggyőzőnek. Egy felülvizsgálati kérelem esetében a Kúria - mint azt a sajtóosztálytól megtudtuk - elvileg bármit felülvizsgálhat, komplexen kezeli a kérdést, vagyis az első és másodfokon eljáró bíróság bármely döntését felülbírálhatja vagy hatályon kívül helyezheti.

A konkrét ügyben a Kúria még nem kapta meg a bank felülvizsgálati kérelmét, de ha az beérkezik, akkor a szokásos gyakorlat szerint fél éven belül várhatóan elbírálja. Közben - Kásler Árpád sikerén felbuzdulva - más devizaadósok is indíthatnak pereket a bankjuk ellen, de a Szegedi Ítélőtábla sajtóosztályától származó információink szerint ott egyelőre ilyen nem történt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK