NGM: Egyszerűbb, ha mással tölteti ki az adóbevallását

Vágólapra másolva!
Kitölthető elektronikusan, a munkáltató vagy az adóhatóság által, ezért lehetséges, hogy elenyésző számban vallották be "söralátéten" az adót egy héttel a határidő lejárta előtt. A kormány egymillió ember egyszerű bevallására számított, de sokakat az riaszthatott el, hogy borzasztó bonyolult eldönteni, jogosult-e egyáltalán az adózó a söralátét használatára.
Vágólapra másolva!

"A magánszemélyek túlnyomó többsége egyelőre egyszerűbbnek találta a régi, jól bevált módszerrel a normál személyijövedelemadó-bevallás benyújtását, mint az újdonsággal való kísérletezést" - írta válaszában a Nemzetgazdasági Minisztérium az [origo]-nak arra a kérdésére, hogy miért csak 15 ezer adózó választotta eddig a leegyszerűsített, "söralátétes" adóbevallást.

Februárban készített interjút az [origo] a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi államtitkárával, Balog Ádámmal, aki egymillió söralátétes adózót várt idénre. Igaz, óvatosan hozzátette, hogy "ha az első évben nem is lesz egymillió söralátétes bevalló, akkor is biztos vagyok benne, hogy a következő évben már jóval többen választják ezt a bevallási formát".

Idén először lehet ugyanis bevallani az adót a leegyszerűsített adónyilatkozattal, amely a kormány által ígért "söralátéten elférő" adóbevallást testesíti meg. Hétfőig azonban alig 15 ezer ember választotta ezt a bevallási formát a több millió adózóból. Az adóbevallást a jövő hétfőig kell leadni az adóhatóságnak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium azzal magyarázta, hogy sokan nem választották az új bevallási módot, hogy a munkáltató vagy az adóhivatal is elkészítheti a dokumentumot. "Ezek a személyek még a söralátétként elnevezett adónyilatkozatnál is egyszerűbb módon tudják teljesíteni az adóbevallási kötelezettségüket - hiszen azt valaki más teljesíti helyettük" - írta az NGM. A további hárommillió ember nagy része az elektronikus nyomtatványkitöltő programot használja, amellyel "viszonylag könnyen kitölthető" a bevallás.

Azok közül, akik használhatták volna az új bevallást, "sokakat visszatartott a söralátét választásától az is, hogy el kellett dönteniük, jogosultak-e egyáltalán annak választására". A söralátétes bevallás ugyanis hiába egyszerű önmagában, egy 13+1 kérdésből álló, bonyolult feltételrendszeren kell átrágnia magát az adózónak, amíg kideríti magáról, hogy jogosult-e az egyszerű nyilatkozatra, vagy sem.

Az NGM azért bizakodó. Úgy vélik, hogy a lakosság idővel megtapasztalja az adónyilatkozat előnyeit. "A söralátét hosszú távon mindenképpen be fogja váltani a hozzá fűzött reményeket" - írta a minisztérium.