Nem merült fel Varga Mihály nyelvtudása a miniszteri kinevezését megelőző parlamenti bizottsági meghallgatásán, miközben egy régebbi WikiLeaks-távirat szerint az amerikai diplomaták alig értették a miniszterjelölt angolját. Varga Mihály azt mondta az [origo]-nak, hogy bár nincs nyelvvizsgája, de rendszeresen dolgozik együtt külföldi delegációkkal, így tárgyalásai során nem lesz szükség tolmácsra. Egy, a 2008-as IMF-tárgyalásokon részt vevő forrás szerint tolmácson keresztül ezt a feladatot reménytelen is lenne lefolytatni.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static4.origos.hu/i/1205/20120522-varga-mihaly-tarca-nelkuli-miniszterjelolt9.jpg)
Orbán Viktor döntése értelmében a miniszterelnökséget eddig államtitkári pozícióban irányító Varga Mihály lesz az, aki Fellegi Tamást váltva június 1-jétől miniszterként vezetheti a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokat. A kinevezéshez szükséges parlamenti meghallgatások kedden lezajlottak, a gazdasági és a költségvetési bizottság is támogatta Varga Mihály jelölését, és az [origo] tudósítója szerint a kormánypárti politikusok egybehangzó véleménye az volt, hogy Vargánál jobb jelölt szóba sem kerülhetne az IMF-delegáció élére.
A bizottsági meghallgatáson nem firtatták a leendő miniszter nyelvtudását, jóllehet az IMF-tárgyalások hivatalos nyelve az angol, Varga viszont a parlament honlapján fellelhető önéletrajza szerint "társalgási" szinten beszéli a nyelvet. Egy, a WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai táviratban pedig azt jegyezték meg Vargáról, miután 2007-ben April Foleyval, az akkori amerikai nagykövettel találkozott, hogy "nem beszél folyékonyan angolul, de folyamatosan próbálkozik, még akkor is, ha enyhén szólva alig érthető, amit mond".
Varga ugyanakkor most azt állítja, nem okoz számára gondot, hogy angolul tárgyaljon. "Tekintettel tárgyalási szintű angol nyelvtudásomra, hivatalos tárgyalásaim során nem szándékozom tolmácsot alkalmazni" - mondta Varga Mihály szerdán az [origo]-nak, elismerve ugyanakkor, hogy hivatalos állami nyelvvizsgával nem rendelkezik. Azt mondta, gyakorlatát akkor szerezte, amikor 1998 és 2002 között pénzügyi államtitkárként és pénzügyminiszterként együtt dolgozott a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel, az elmúlt években pedig napi kapcsolatban volt külföldi delegációkkal. Emellett, mint mondta, a Miniszterelnökség minden dolgozója előtt nyitva álló nyelvtanulási lehetőségekkel is élt. A héten például az amerikai nagykövettel találkozik, és vele is tolmács nélkül fog beszélgetni.
Felleginek jól jött, de a tolmács sem kínos
Arról, hogy az angoltudásnak mekkora jelentősége van az IMF-tárgyalásokon, megoszlott az [origo] által megkérdezettek véleménye, de az előkészítő köröket vezető Fellegi Tamás a lemondását magyarázó levelében utalt arra, hogy a nyelvtudásnak komoly szerepe van. Fellegi az Egyesült Államokban is járt egyetemre, ott írta a PhD-dolgozatát, önéletrajza szerint felsőfokú nyelvvizsgája van szakmai angolból, ismerői szerint szinte tökéletes a nyelvtudása.
Mint az a kormányfőnek küldött leveléből kiderül, ez jól is jött, hiszen az általa lefolytatott találkozók sorából külön kiemelte azt a négyszemközti brüsszeli megbeszélést, amelyet Olli Rehnnel, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosával folytatott. Beszámolója szerint egyébként tavaly december óta négyszer járt Washingtonban, háromszor tárgyalt Brüsszelben, emellett megbeszéléseket folytatott Frankfurtban, Bécsben, Berlinben és Londonban is.
Az IMF-nél dolgozó, neve elhallgatását kérő forrásunk ezzel kapcsolatban azt mondta: a megbeszéléseken nem mindig van tolmács, bár Magyarországon sok olyan találkozó van, ahol a felek ehhez az eszközhöz nyúlnak.
"Nem a nyelvtudástól függ egy gazdasági tárgyalás sikere, hanem attól, hogy hogyan jár valakinek az agya" - vélte Görög Ibolya, aki 1987 és 1999 között a Miniszterelnöki Hivatal protokollosa, később protokollfőnöke volt. "Célszerű, ha flottul megy az angol, de bármilyen hiányosság esetén mindenképp javasolt a tolmács, mert így megelőzhetők a félreértések" - mondta az [origo]-nak. "Amikor az IMF a belorusz partnerekkel tárgyalt, biztos, hogy ott sem beszélt mindenki angolul" - tette hozzá. Elmondása szerint megszokott, hogy az is tolmács segítségét kéri a tárgyalásokon, aki jól beszéli a nyelvet, hogy így több ideje maradjon a válaszon gondolkodni.
"Tolmáccsal reménytelen"
Másképp gondolja egy olyan forrás, aki a 2008-as IMF-tárgyalásokon vett részt a magyar delegációt segítve. "Tolmácson keresztül ezt a feladatot reménytelen végezni"- mondta, hozzátéve, szerinte elengedhetetlen, hogy a szükséges szakkifejezésekkel, tárgyi- és nyelvi tudással rendelkezzenek a tárgyalófelek.
Nem véletlen, hogy tapasztalata szerint a világon mindenütt tipikusan olyan embereket delegálnak a valutaalappal folytatott tárgyalásokra, akik nemcsak hogy folyékonyan beszélnek angolul, de a közgazdasági diplomájukat is valamelyik nyugati egyetemen, angolul szerezték, azt követően pedig éveket töltöttek nemzetközi közegben, angolul dolgoztak a közgazdasági életben.
A piac örült Vargának
Fellegivel ellentétben Varga Mihályra ez utóbbi nem áll, megnevezését a külföldi piaci elemzők mégis jól fogadták. Peter Attard Montalto, a Nomura feltörekvő piaci közgazdásza a parlamenti bizottsági meghallgatásokat követően azt válaszolta az [origo] megkeresésére, hogy nem tartja lényeges tényezőnek a tökéletes angoltudást és a tolmács esetleges alkalmazását, ehhez szerinte az IMF hozzá van szokva. Szerinte a nézetbeli különbségek már annál inkább meghatározóak, és ez az, ami a tárgyalásokat korlátozhatja.
Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland (RBS) londoni felzárkózó térségi kutatórészlegének igazgatója néhány hete azt emelte ki, hogy Varga "gazdaságilag és politikailag nehézsúlyúnak számít, akire Orbán odafigyel", pénzügyi körökben jó a vélemény róla, és jelölése azt is jelzi, hogy a magyar kormány most már az IMF-tárgyalások tényleges megkezdésére készül.
Bár nehezen érthető angoljára megjegyzéseket tettek, a már idézett WikiLeaks-távirat szerint az amerikai diplomaták is jó véleménnyel voltak Vargáról. Az volt a meglátásuk, hogy gazdasági ügyekben Varga a Fidesz vezető szakpolitikusa, aki "higgadtan" gondolkozik, és tisztában van a gazdasági reformok szükségességével.
Utazás és jog: amit az idei nyaralások előtt nem árt tudni
Több jogszabály is rendelkezik arról, hogy a szervezett utazások keretében történő nyaralások során milyen előírások vonatkoznak az utasokra, az utazások körülményeire. ...
Utazás és jog: amit az idei nyaralások előtt nem árt tudni
Több jogszabály is rendelkezik arról, hogy a szervezett utazások keretében történő nyaralások során milyen előírások vonatkoznak az utasokra, az utazások körülményeire. ...
Utazás és jog: amit az idei nyaralások előtt nem árt tudni
Több jogszabály is rendelkezik arról, hogy a szervezett utazások keretében történő nyaralások során milyen előírások vonatkoznak az utasokra, az utazások körülményeire. ...
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
A magyar bankoknak egyre rosszabbul megy, míg korábban itt volt Európa pénzügyi aranybányája, mára a legkevésbé jövedelmező hely lett Magyarország. Az eltűnő nyereséget ...
Egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülők jogvitája a gyerek sorsáról
Mivel egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülök házassága, élettársi kapcsolata, ezért az SBGK Szabadalmi és Ügyvédi Irodák szakértőjének tapasztalatai szerint ...
Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
Próbálgatják az Egyesült Államokban, hogy mi lenne, ha befejeznék az élénkítést. A Fed kötvényvásárlási programja volt a forinterősödés láthatatlan motorja, de a ...
Jövő márciustól Magyarországon is lehetséges a bizalmi vagyonkezelés (1. rész)
Magyarországon eddig nem ismerték a bizalmi vagyonkezelés jogintézményét, így a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) egy merőben új dolgot ...
Mit néznek 500 ezer lakásban?
Az állam minden hatodik háztartásban átvehetné a tévékínálat kontrollját - más értelme nem nagyon lehet az Antenna Hungária államosítási szándékának. A MinDig TV ...
Fújdogál Orbán keleti szele
A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert ...
Schönherr Hetényi: az új Munka törvénykönyve "felértékelheti" a last minute utakat
Idén januártól a korábbi egy hónap helyett, a munkáltatónak elegendő a szabadság kezdete előtt csupán tizenöt nappal értesítenie a dolgozót, így ennek fényében akár fel ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Messi állhat Neymar útjába a Barcelonánál
Johan Cruyff szerint nem jó ötlet két kapitányt tenni egy hajóra.