Gázvezeték Vecsésről Szlovákiába 50 milliárdért

Vágólapra másolva!
Várhatóan 2015-re készül el a Magyarország és Szlovákia között futó 115 kilométeres gázvezeték.
Vágólapra másolva!

Magyar-szlovák összekötő földgázszállító vezeték megépítéséről írt alá megállapodást a Magyar Gáz Tranzit Zrt. és szlovák partnere, az Eustream - közölte szerdán Magyar Villamos Művek (MVM), a gázprojektben részt vevő magyar cég 50 százalékos tulajdonosa. (A cég másik fele az MFB Invest kezében van.)

A csővezeték összesen 115 kilométer hosszú lesz, ebből 94 kilométer magyar, 21 kilométer szlovák területen fut majd. Éves szállítási kapacitása 5 milliárd köbméter lesz.

A vezeték a magyar földgázszállító vezetékrendszert köti majd össze a szlovák vezetékrendszerrel, két végpontja Vecsés, illetve a szlovák Felsőzellő. A tervek szerint 2015-re elkészülő beruházás teljes összege meghaladja a 160 millió eurót, jelenlegi árfolyamon több mint 48 milliárd forintot, a tervezett uniós pénzügyi támogatás pedig 30 millió euró. Az összekötő vezeték stratégiai jelentősége Magyarország számára a nyugat-európai gázhálózatokhoz, míg Szlovákia számára az észak-déli gázfolyosóhoz való hozzáférés - közölte az MVM.