A forint miatt kamattartást vár a piac

Vágólapra másolva!
A 7 százalékos alapkamat szinten tartását valószínűsíti a Reuters friss felmérése, amely 0,5 százalékos recessziót jósol erre az évre.
Vágólapra másolva!

A jegybanki alapkamat 7 százalékos szinten tartását várják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának jövő keddi ülésén az elemzők a Reuters hírügynökség csütörtökön ismertetett felmérése szerint.

A szakértők szerint az európai piacok bizonytalansága miatt nyomás alá került a forint, és ez nem teszi lehetővé a kamatcsökkentést, ami segítséget adna a gyengélkedő gazdaságnak. A megkérdezett 21 elemző mindegyike azzal számol, hogy ismét 7 százalékos szinten tartja az alapkamatot a testület, ami a legmagasabb mérték Közép-Európában.

Az idei év végén 6,5 százalékos, 2013 végén pedig 6 százalékos alapkamatra számítanak az elemzők, akik szerint idén 0,5 százalékkal zsugorodik a magyar GDP, az egy hónappal korábban készült felmérésben még 0,3 százalékos GDP-csökkenést vártak az elemzők. Az elemzői konszenzus szerint idén az átlagos infláció 5,7 százalékra nő, de 2014-re 3,3 százalékra mérséklődhet, és ezzel megközelíti a jegybank 3 százalékos inflációs célját. A legtöbb elemző arra számít, hogy az idei utolsó negyedévben születik meg a Magyarország és az IMF, illetve az EU közötti megállapodás.

Csütörtökön londoni elemzők azt mondták, hogy az alapkamat megemelésére kényszerülhet a magyar jegybank, ha az euróválság fellángolása miatt elkezdődött újabb forintgyengülési hullám nem áll meg. Neil Shearing, a Capital Economics felzárkózó piaci közgazdásza rámutatott, hogy amikor az euró korábban elérte a napokban látott 303 forintos szintet, azt rendszerint valamilyen közbeavatkozás követte a magyar hatóságok részéről.