Cseh légitársaságnál repül tovább két Malév-gép

Vágólapra másolva!
Két, korábban a Malév által használt Boeing 737-est lízingel a cseh Travel Service. A főleg charterjáratokat üzemeltető magáncég emellett négy másik, hasonló gépet is vásárolt, így a legnagyobb légitársasággá vált Csehországban.
Vágólapra másolva!

Három személyszállító repülőgépet vett csődbe ment európai légitársaságoktól - közülük kettőt a Malévtől - a Travel Service cseh magánlégitársaság. Mindhárom gép Boeing 737-700 típusú - írja a Mladá fronta Dnes című cseh napilap pénteken. "A Malév a két gépet lízingelte. Miután azokat visszaadta a tulajdonos társaságnak, egy teljesen új szerződés alapján mi béreltük ki őket. Ebben az új szerződésben a Malévnek nincs szerepe" - pontosította a lap értesülését a Travel Service ügyvezető igazgatója az MTI tudósítójának kérdésre.

Az egyik gép, amelyet eddig a brit Astraeus légitársaság üzemeltett, már néhány hete a Travel Service szolgálatában van. A másik két Boeinget május végén veszi át a cseh légitársaság a Malévtől. A Travel Service az idén három teljesen új Boeing 737-800 típusú gépet is beszerzett, ezek már használatban vannak.

A Travel Service magánlégitársaság, amely elsősorban charterjáratokat üzemeltet, és turisztikai központokba repül. Az idei nyári turistaszezonban összesen 29 gépet fog üzemeltetni, ezzel a gépek és az ülőhelyek számát tekintve a legnagyobb cseh légitársaság lesz. A Ceské Aerolinie csak abban az esetben lenne nagyobb a Travel Service-nél, ha flottájába beszámítaná a Holidays Czech Airlines leányvállalatának gépeit és kapacitását is. A Holidays Czech Airlines tevékenysége szintén elsősorban charterjáratok üzemeltetésére összpontosul.