A telefonadó miatt árat emel a Vodafone

Vágólapra másolva!
A Vodafone nem tudja vállalni a júliustól életbe lépő telefonadóból származó többletterhet, annak egy részét áthárítja az ügyfelekre. A társaság szerint a telefonadó visszaveti majd a mobilforgalmat, ezáltal az állami bevételek is csökkenni fognak.
Vágólapra másolva!

A telefonadó a Vodafone-nak 8-10 milliárd forint pluszterhet jelent éves szinten, ez néhány milliárd forinttal meghaladja a válságadót - mondta Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A cégvezető szerint a telefonadó újabb súlyos teher, amelyet a társaság már nem tud egyedül vállalni, ezért megosztja az előfizetőkkel, az emelés azonban miden esetben kisebb lesz, mint a kivetett adó. Hozzátette, a megosztásra azért is szükség van, mert a válságadóval ellentétben itt nem ideiglenes teherről van szó. Massidda azt is elmondta, hogy a Vodafone egy átalánytípusú, fix adót javasolt a kormánynak, de ezt nem fogadták el.

100 milliárdos teher a távközlési cégeken

Beck György, a társaság elnöke pedig arról beszélt, hogy az iparág számára a válságadó és a telefonadó éves szinten 100 milliárd forintos teher. Hozzáfűzte, hogy több mint egy tucat nagy informatikai fejlesztésre kényszerül a társaság azért, hogy követni tudja a jogszabályváltozásokat.

Massidda közölte azt is, hogy a forgalomarányos díj a használat jelentős visszaeséséhez vezet, ami hátrányosan érinti az ügyfeleket, csökkenti a bevételüket, miközben csökkenti az általános forgalmi adóból származó állami bevételeket is. A Vodafone Magyarország július 1-jétől az előfizetéses ügyfeleknél havonta fix összegben határozza meg az emelést, ami egyetlen esetben sem haladja meg a fizetendő adó maximumát. A feltöltőkártyás ügyfelek esetében a tarifamódosítás percenkénti és sms-enkénti mértéke is kevesebb lesz a törvényben meghatározott nettó 2 forintnál. A Vodafone vezetője jelezte, a változások nem érintik az egymás közötti ingyenes beszélgetéseket, valamint az egyéb ingyenes kedvezményeket sem.

Az Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.