Megvan a lengyel igen az uniós válságkezelésre

Vágólapra másolva!
Jóváhagyta a lengyel szenátus (a parlament felsőháza) az Európai Unió (EU) állandó euróövezeti válságkezelési mechanizmusáról (ESM) szóló törvény ratifikálását. A jogerőre való emelkedéshez már csak Bronislaw Komorowski elnök aláírása szükséges - olvasható a wnp.pl lengyel gazdasági honlapon.
Vágólapra másolva!

A szenátus 50 támogató és 30 ellenszavazattal fogadta el szerda este az Európai Pénzügyi Stabilizációs Mechanizmus (EFSM) állandónak szánt utódáról, az Európai Stabilitási Mechanizmusról (ESM) szóló szerződést. Ahhoz, hogy az ESM a terveknek megfelelően 2012. júliusában megkezdhesse a működését, a tagországok 90 százalékának ratifikálnia kellene azt, de eddig még csak néhány ország, például Franciaország és Hollandia parlamentje indította el a folyamatot.

Az ESM létrehozásával az uniónak az volt a célja, hogy enyhítse a piaci nyomást az olyan eladósodott euróövezeti tagállamokon, mint például Görögország, valamint megelőzze a bajok átterjedését az övezet többi országaira. A vonatkozó euróövezeti kormányközi megállapodás szerint az ESM júliusban kezdi meg működését, s egy éven keresztül párhuzamosan működik az EFSM-nel.

A 2014 első feléig teljesen feltöltendő Európai Stabilitási Mechanizmus 500 milliárd eurós keretéhez átmenetileg - az ESM feltöltéséig - hozzászámítják az ideiglenes euróövezeti mentőalap 440 milliárd eurós keretéből az eddig még hitelként ki nem helyezett, rendelkezésre álló több mint 200 milliárd eurót, továbbá a második görög mentőprogramra szánt 102 milliárd eurót, amely az Európai Bizottság garanciakeretéből és az euróövezeti országok kétoldalú kölcsöneiből származik.