Több hónapos mélypontra esett az olajár

2012.06.01. 12:13

A rossz befektetői hangulat és egy gyenge kínai makroadat miatt a 100 dolláros szint alá csökkent a Brent olaj árfolyama.

Pénteken délelőtt a londoni piacon 99,61 dollárba került egy hordó Brent olaj, ennél lejjebb legutóbb tavaly október 4-én járt a nyersanyag jegyzése. A pénteki árfolyam alapján az első negyedévben jelentősen emelkedő Brent ára 7 százalékkal csökkent az év eleji szintekhez képest.

Az olajáresésben több tényező is szerepet játszik. A lejtmenet elsősorban azzal magyarázható, hogy a vártnál rosszabb lett a kínai feldolgozóipar helyzetét mutató adat. Az áprilisi 49,3 pontról májusra 48,4 pontra csökkent, ez pedig azt jelzi, hogy lassulóban van a kínai gazdaság, vagyis kevesebb olajra lehet szüksége.

Az árcsökkenéshez hozzájárult még, hogy az európai adósságválság miatt kedvezőtlen a nemzetközi befektetői hangulat. A legfontosabb európai tőzsdeindexek jelentős, 0,7-2 százalékos veszteséget hoztak össze délelőtt.