Az INA olajtársaság felügyelőbizottságának négy horvát tagja levélben arra kérte a horvát kormányt, hogy a vállalatnál uralkodó állapotok miatt menessze Áldott Zoltánt, az igazgatóság elnökét - jelentette szombaton a horvát média. A Mol szerint az INA sikeres, a horvátok csúsztatnak.
A levél egyik aláírója, Davor Stern megerősítette, hogy küldtek a kormánynak egy levelet az INA-nál kialakult rossz helyzettel összefüggésben, de annak tartalmáról nem kívánt nyilatkozni, mondván, nem akar a sajtón keresztül üzengetni a "tulajdonosnak", amelyet képvisel a cégnél. (Sternnel készült interjúnkat itt találja.)
A Novi List című horvát lap úgy tudja, hogy a levél szerzői arra figyelmeztetik a kormányt: a vállalatnál uralkodó állapotok miatt elérkezett az idő, hogy kérjék Áldott Zoltán menesztését. Szerintük a kormánynak meg kell kezdenie a tárgyalásokat a Mollal a részvényesi szerződés módosításáról, tekintettel arra, hogy mindössze 2,4 százalékkal kevesebb INA-részvénye van, mint a Molnak - amely nem szerezte még meg az 50 százalékos részesedést az INA-ban -, és még sincs semmilyen vállalatirányítási joga, nem tud befolyást gyakorolni az INA-ban zajló dolgokra.
A Mol szerint az INA olajtársaság néhány felügyelőbizottsági tagjának levele tárgyi tévedéseket és csúsztatást tartalmaz.
A magyar irányítású horvát olajcég szerint a Mol jó megoldásnak tartja azt a horvát kormányzati szándékot, hogy az INA felügyelőbizottságába új tagokat nevezzenek ki a horvát gazdasági miniszter és a pénzügyminiszter személyében.
Így a horvát kormány első kézből értesülhetne az INA-t érintő folyamatokról és a társaság valós eredményeiről. Egyúttal megbizonyosodhatna arról is, hogy a levél nyilvánosságra került részei valótlan, hibás és félreérthető állításokat tartalmaznak az INA gazdasági helyzetével, befektetéseivel és teljesítményével kapcsolatban - közölte a Mol.
A levél elküldésére a horvát sajtó szerint az adott okot, hogy május végén a felügyelőbizottság ülésén a Mol képviselői szorgalmazták: vitassák meg azokat a nyilatkozatokat, amelyeket az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjai tettek, tanúskodva az Ivo Sanader volt kormányfő ellen folyó, az INA "átvételével" kapcsolatos korrupciós perben.
A Vecernji List napilap szerint a felügyelőbizottság horvát tagjai levelükben arra figyelmeztetnek, hogy "katasztrofális következményei" lesznek annak, ha a kormány sürgősen nem kezd tárgyalásokat a részvényesi szerződés módosításáról. Szerintük a 2009-es megállapodás függeléke révén a Mol "bármit megtehet az INA-ban, amit csak akar", továbbá beavatkozhat bírósági eljárásokba, sértegetheti a horvát igazságszolgáltatást és a tőkepiaci felügyeletet (HANFA), illetve az igazgatóbizottság és a felügyelőbizottság horvát tagjait.
A levél aláírói szerint a Mol távolról sem teljesítette a részvényesi megállapodásból eredő kötelezettségeit, és kihasználva a helyzetét szándékosan akadályozzák az INA fejlődését és működését. A Vecernji List szerint a levél legmegdöbbentőbb része mégis az, amelyik az ellenséges felvásárlás veszélyére figyelmeztet: a Mol kihasználva az INA rossz anyagi helyzetét teljesen ráteheti a kezét a horvát vállalatra, mint írták, hasonlóan ahhoz, mint amikor 2008-ban, piaci kamatozású hitelt adva, a cég megmentésének látszatát keltette, és átvette az INA irányítását.
A hírrel kapcsolatosan Slavko Linic pénzügyminiszter közölte, hogy "nyilvánvalóan komoly tárgyalásokra van szükség a Mollal a cég vezetéséről". "Elég volt az INA elhanyagolásából, amely horvát vállalatként csakugyan jelentős szereplő lehetne a térségben" - idézte a Jutarnji List a pénzügyminisztert.
Egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülők jogvitája a gyerek sorsáról
Mivel egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülök házassága, élettársi kapcsolata, ezért az SBGK Szabadalmi és Ügyvédi Irodák szakértőjének tapasztalatai szerint ...
Egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülők jogvitája a gyerek sorsáról
Mivel egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülök házassága, élettársi kapcsolata, ezért az SBGK Szabadalmi és Ügyvédi Irodák szakértőjének tapasztalatai szerint ...
Egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülők jogvitája a gyerek sorsáról
Mivel egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülök házassága, élettársi kapcsolata, ezért az SBGK Szabadalmi és Ügyvédi Irodák szakértőjének tapasztalatai szerint ...
Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
Próbálgatják az Egyesült Államokban, hogy mi lenne, ha befejeznék az élénkítést. A Fed kötvényvásárlási programja volt a forinterősödés láthatatlan motorja, de a ...
Jövő márciustól Magyarországon is lehetséges a bizalmi vagyonkezelés (1. rész)
Magyarországon eddig nem ismerték a bizalmi vagyonkezelés jogintézményét, így a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) egy merőben új dolgot ...
Mit néznek 500 ezer lakásban?
Az állam minden hatodik háztartásban átvehetné a tévékínálat kontrollját - más értelme nem nagyon lehet az Antenna Hungária államosítási szándékának. A MinDig TV ...
Fújdogál Orbán keleti szele
A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert ...
Schönherr Hetényi: az új Munka törvénykönyve "felértékelheti" a last minute utakat
Idén januártól a korábbi egy hónap helyett, a munkáltatónak elegendő a szabadság kezdete előtt csupán tizenöt nappal értesítenie a dolgozót, így ennek fényében akár fel ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Mikor felelős az adós cég vezetője és hogyan érvényesítheti igényét a hitelező? (2. rész)
A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes elemzésünk első részében szó volt arról, hogy a válasz sokrétű, függ attól, hogy tagról vagy ...
Valóban kizárta a jogalkotó a jogorvoslat lehetőségét a rezsicsökkentés ügyében?
A földgázelosztók első fokon megnyerték a rezsicsökkentéssel kapcsolatos pereket, amelyre reagálva a kormány előbb kizárta a "Tranzakciós díj", a "Robin Hood adó" és a ...
Egy év után újra nő a magyar gazdaság
Négy negyedév recesszió után a magyar gazdaság újra növekszik. Az idei év első negyedévében a KSH adatai szerint 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság. Száguldásra azért nem ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.