Lenullázta komáromi gyárát a Nokia

Vágólapra másolva!
Hatvanmillió eurót (18,3 milliárd forintot) fizetett ki osztalékként finn tulajdonosának a Nokia Komárom Kft. a 2011-es eredménye után - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Másodszor vette ki teljes nyereségét osztalékként a Nokia a komáromi gyárából - írja keddi számában a Napi Gazdaság, melyről korábban az Mfor.hu is írt.

A 2010-es 3,65 milliárd euróról tavaly 2,26 milliárd euróra csökkent a Nokia Komárom Kft. árbevétele a cég nyilvános beszámolójának adatai alapján. A társaság adózott eredménye 59,6 millió euró lett, a mérleg szerinti eredménye viszont nulla.

Ennek oka, hogy a komáromi cég 60 millió eurót kifizetett osztalékként finn tulajdonosának. 2010-ben az osztalék több mint 800 millió euró volt, vagyis két év alatt a finn tulajdonosok összesen 867 millió eurót vettek ki a magyar leányvállalatból a Napi Gazdaság írása szerint, azaz mai árfolyamon összesen mintegy 264 milliárd forintot.