Másfél év alatt több mint 10 ezer milliárd forintnak megfelelő összeget vettek ki a magánszemélyek és cégek a görög bankoknál elhelyezett betétjükből. A pénz egy részét Svájcba viszik.
Folyamatosan nőnek a görögök bankbetétei Svájcban: a svájci nemzeti bank adatai szerint jelenleg 4,31 milliárd euróra (durván 1300 milliárd forintra) tehető az összeg az egy évvel korábbi 2,82 milliárdot követően. Ez közel 450 milliárd forintos betétnövekedést jelent.
A görög központi bank korábban közzétett adatai szerint másfél év alatt április végéig 17 százalékkal, 35,4 milliárd euróval (több mint 10 ezer milliárd forinttal) csökkent a görög bankokban elhelyezett betétállomány. Májusban felgyorsult a pénzkivonás, a nagy bankoknál összesen napi 500-800 millió, a kisebbeknél 12-36 millió eurónyi betétet mondtak fel.
Görögországban egyre nagyobb a káosz. Az emberek és cégek nem fizetnek adót, nem fizetik a rezsit, ezért az ország elsötétülhet. Vasárnap parlamenti választások lesznek, amelyen nem kizárt, hogy nem oldódik fel a mostani patthelyzet a politikai területen, de az is lehet, hogy az euróellenes erők győznek, és az is elképzelhető, hogy az ország kilép az eurózónából. Az emberek és cégek ettől tartva minden eurót meg akarnak fogni, ezért nem teljesítik a kiadásaikat és viszik biztonságos helyre a pénzüket.
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Mikor felelős az adós cég vezetője és hogyan érvényesítheti igényét a hitelező? (2. rész)
A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes elemzésünk első részében szó volt arról, hogy a válasz sokrétű, függ attól, hogy tagról vagy ...
Felgyorsíthatja az építőipari viták rendezését az új szakértői szervezet
Új, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő szakértői szerv létrehozatala gyorsíthatja fel az építési tervezési és kivitelezési szerződések, teljesítések ...
Valóban kizárta a jogalkotó a jogorvoslat lehetőségét a rezsicsökkentés ügyében?
A földgázelosztók első fokon megnyerték a rezsicsökkentéssel kapcsolatos pereket, amelyre reagálva a kormány előbb kizárta a "Tranzakciós díj", a "Robin Hood adó" és a ...
Egy év után újra nő a magyar gazdaság
Négy negyedév recesszió után a magyar gazdaság újra növekszik. Az idei év első negyedévében a KSH adatai szerint 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság. Száguldásra azért nem ...
D.A.S. JogSzerviz: bizonyos időszakokban munkaidő alatt sem vagyunk kötelesek munkát végezni
A munkavállaló alapvető kötelezettsége a munkaviszonnyal kapcsolatban a munkaidőben történő rendelkezésre állás természetesen a munkavégzés. Vannak azonban olyan ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
D.A.S. JogSzerviz: a lízingszerződéshez ajánlott casco biztosítást is kötni
A lízingszerződés legnagyobb veszélye az ügyfelekre nézve, hogy a jármű megsemmisülése, vagy ellopása automatikusan megszünteti a szerződést, így a hátralévő ...
Brüsszel üt, Orbán visszaüt
Ha gond van, szívesen nyúl a minisztériumok pénzéhez a kormány - ez látszik az elmúlt évek megszorításaiból. Most mindehhez a presztízsberuházások feladását is ...
A kormány a stadionépítéseket is hajlandó feláldozni
A kormány háromlépcsős javaslatot fogadott el annak érdekében, hogy az EU által elvárt szint alá vigyék a költségvetési hiányt.
Csányi Sándor: Nem kell tőlem féltenie a demokráciát senkinek
Magyarországot kiszámíthatatlan helynek könyvelték el, és a bizalmat csak lassan tudjuk újra felépíteni - mondta az [origo]-nak adott interjújában Csányi Sándor. Az OTP ...
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.