S&P: Kritikus szakaszban az eurózóna

Vágólapra másolva!
A Standard & Poor's szerint kritikus szakaszba került az eurózóna, egy másik elemző cég szakértői pedig biztosra veszik, hogy a jelenlegi formájában nem működhet tovább az övezet.
Vágólapra másolva!

"Kritikus szakaszba" jutott az euróövezet, és valószínűleg már a következő néhány hét eseményei eldöntik, hogy a valutaunió "merre veszi az irányt" - derül ki a Standard & Poor's (S&P) hitelminősítő csütörtöki elemzéséből.

Az ötven legnagyobb európai bank közül 27 esetében leminősítést valószínűsítő negatív kilátást tart érvényben a cég, vagy ennél még hamarabbi osztályzatrontásra utaló negatív felülvizsgálatot folytat.

Az S&P mellett egy másik tekintélyes londoni elemző cég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) is kiadott egy elemzést, amely sokkal egyértelműbben fogalmaz: a tagországoknak a következő években egyre kíméletlenebb politikai és gazdasági körülményekkel kellene megbirkózniuk ahhoz, hogy az euróövezet legalább részleges összeomlása megelőzhető legyen, és "csekély" annak a valószínűsége, hogy sikerrel járnak. A CEBR elemzői közölték: véleményük szerint ebben a helyzetben gyakorlatilag biztos, hogy az euróövezet jelenlegi formájában megszűnik.