Négyszázmilliárd forintot lecsíp a kormány az önkormányzatok támogatásából a jövő évi költségvetésben, és még az eddig a településeket megillető bevételből is magánál tart sok tízmilliárdot. A pénzügyi szektorból kétszázmilliárdos pluszbevételt sajtolna ki az állam. A MÁV tovább viszi a pénzt, és jut bőven a Kossuth tér rekonstrukciójára is. A családi pótlékot befagyasztva tartják.
A 2013-as költségvetés nagyon fog fájni fog a polgármestereknek és a pénzügyi szektornak - ez olvasható ki azokból a számokból, amelyeket a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat tartalmaz. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken este nyújtotta be a jövő évi büdzsé tervezetét a parlamentnek.
Az önkormányzatok lesznek a jövő évi átalakítások nagy vesztesei. Jövőre iskolák kerülnek át az államhoz, azt követően, hogy az idén kórházakat vett át. A kormány nem adja ingyen a segítséget: durván 400 milliárd forinttal kevesebb pénzből támogatja az önkormányzatokat. Idén 1042 milliárd forint apanázst ad a kormány többek között iskolai, szociális normatívák címén, okmányirodákra vagy közműfejlesztésre, jövőre azonban csupán 647 milliárd forinttal támogatná a helyhatóságokat.
Ezzel nem ússzák meg az önkormányzatok, ugyanis a kormány magához irányít olyan bevételeket, amelyeket eddig ők kaptak. Így az Orbán-kormány elveszi a gépjárműadó 60 százalékát (45 milliárd forint), és teljesen magához irányítja az illetékbevételeket (12 milliárd forint). (Ezekről az [origo] számolt be elsőként, másnap azonban a kormányszóvivő cáfolta állításainkat.) Emellett a személyi jövedelemadóból eddig 8 százalékot ott hagyott az állam a településen lakók befizetései alapján, de most ezt a közel 100 milliárdos tételt is központosítják.
Ennek alapján válik érthetővé, miért siet Orbán Viktor a jövő évi költségvetés megalkotásával. A polgármestereket akarja sarokba szorítani a megszokottnál jó három-négy hónappal korábban lezajló költségvetési vitával, amire a szokásos idő fele áll csupán rendelkezésre.
Hol takarékoskodnak, hol szórják a pénzt
Az állam más területein ekkora spórolás nem nagyon látszik. Azok a minisztériumok, amelyek feladatai nem változnak, a közös kasszából az ideinél néhány milliárd forinttal többet kapnak. A "legkövérebb" minisztérium az Emberi Erőforrás lesz, amelynek támogatása megduplázódik, 1074 milliárdra hízik, de ez azért van, mert az új miniszter, Balog Zoltán új területeket hozott. A karcsúsodó közigazgatási tárca bő 80 milliárd forintot veszít.
| 2012 | 2013 | |
| Közig. Min. | 265 | 181 |
| Vidékfejl. Min. | 188 | 188 |
| Honvédelmi Min. | 212 | 214 |
| Belügymin. | 391 | 404 |
| Nemzetgazd. Min. | 50 | 54 |
| Nemzeti Fejlesztési Min. | 206 | 212 |
| Külügymin. | 52 | 56 |
| Emberi Erőforrás Min. | 484 | 1074 |
A nagy pénznyelő MÁV-ra jövőre még többet akar költeni a kormány. Idén 182 milliárd forintot fordít a vasút és a volánok támogatására (amiből a MÁV a pénz döntő részét viszi el), jövőre 190 milliárdra számíthat a két közlekedési terület. Emellett a vasúti pálya fenntartására az idei 47-tel szemben 70 milliárd forintot fordít a kormány. A tömegközlekedés úgy emészt fel több pénzt jövőre, hogy év közepétől bejön az elektronikus útdíj, amiből 75 milliárd forintot remélnek.
A Kossuth téri presztízsberuházás is viszi a pénzt. Az idei egymilliárdos költés megtízszereződik. A hamarosan felállítandó parlamenti őrség 2,1 milliárd forintba kerül majd. A közmédia már tavaly is érdemben többet kapott az állam nagy részére kiterjedő spórolás ellenére, és így lesz ez jövőre is: 64,8-ról 68 milliárdra nő az az összeg, amiből gazdálkodhat. A törvényjavaslat meghagyja a pártok támogatását az idei szinten.
A spórolás-támogatásnövelés kettőssége a lakossági juttatásoknál is tetten érhető. A családi pótlékot, gyest, gyedet befagyasztják, ahogyan a közalkalmazottak, köztisztviselők illetményalapja sem nő, ráadásul kényszernyugdíjaznak 10-11 ezer köztisztviselőt. (Évek, lényegében a 2008-as válság kitörése óta változatlanok ezek a juttatások.) Ezzel szemben a nyugdíjak a várt inflációnak megfelelően, 4,2 százalékkal emelkednek.
|
677 milliárd forint A 2013-as költségvetés azzal számol, hogy az állam 14 800 milliárd forintot szed be, és 15 477 milliárd forintot oszt szét, így a hiány 677 milliárd forint lehet. Ez felelne meg annak, hogy az uniós elszámolású deficit a GDP 2,2 százaléka. Ezt vállalta az Orbán-kormány az EU-nak megküldött konvergenciaprogramban. A jövő évi költségvetést másfél hét múlva el is kezdi tárgyalni a parlament, a legfontosabb szavazást, a fő számokról szóló voksolást július 12-én tarthatják. Akkor rögzítik a hiány mértékét és a minisztériumi keretszámokat. Ősszel visszatérnek a költségvetési törvényjavaslatra, de akkor már csak minisztériumokon belüli átcsoportosításokra nyílik mód, a hiány nem változhat. |
A pénzügyi szektor a másik vesztes
A bevételeknél vastagon fogott Orbán Viktor és Matolcsy György ceruzája. A pénzügyi szektortól idén 187 milliárd forintnyi különadót szednek be, amihez 24 milliárd forintnyi baleseti adó is társul. Jövőre viszont összesen 407 milliárd forintot sajtolnak ki a pénzügyi területből. Ebből 283 milliárd forint a sárgacsekk-adó, 52 milliárd forint a biztosítási adó (amely a baleseti adót és a pénzügyi szektor különadójának biztosítókra eső részét váltja fel), valamint 72 milliárd forinttal tovább élne a bankadóként elhíresült különadó. (Most a 187 milliárd forintból 120 milliárd a klasszikus bankadó.) Emiatt a bankszövetség be is rágott a kormányra.
Ezt a hatalmas, az idei kétszeresére rúgó összeget azonban csak papíron fizetik a bankok, valójában szinte biztos, hogy részben vagy egészben áthárítják a lakosságra és a vállalati ügyfelekre.
Főbb adóbevételek, milliárd forintban:
| 2012 | 2013 | |
| társasági adó | 356 | 380 |
| bankadó | 187 | 72 |
| sárgacsekk-adó | - | 283 |
| baleseti adó | 24 | - |
| biztosítási adó | - | 52 |
| eva | 225 | 178 |
| válságadók | 155 | 5 |
| áfa | 2722 | 2826 |
| jövedéki adó | 914 | 913 |
| szja | 1574 | 1540 |
| chipsadó | 20 | 20 |
| telefonadó | 25 | 44 |
Az adóbevételi oldalon megjelenik a 44 milliárd forintos, idén év közepén bevezetendő telefonadó, míg az energetikai szektorra rakott különadó 26 milliárd forintot vesz ki az érintett cégek zsebéből.
A jövőre valóban egykulcsossá váló személyi jövedelemadó adócsökkentést hoz, ha lehet hinni a számoknak. Idén 1574 milliárd forintot vár a kormány szja-ból, jövőre viszont 1540 milliárdot, miközben lesz valamekkora béremelés is a versenyszektorban. Az adócsökkentés azért következik be, mert az átlagbér, a havi bruttó 202 ezer forint felett keresőknél kiesik az adóalap-növelő szorzó.
Más nagyobb adóknál, így az áfánál, a jövedéki adónál, a társasági adónál nem utalnak szabályváltozásra a számok. Ami meglepő lehet, az az, hogy az evát tartalmazza a költségvetési törvényjavaslat, pedig a kormány a megszüntetése mellett kardoskodott tavaly, és most is ilyesmin dolgozik a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Milyen döntési lehetőségei vannak a vezetőknek fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben?
A vezető tisztségviselők felelősségre vonhatók, ha a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a ...
Milyen döntési lehetőségei vannak a vezetőknek fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben?
A vezető tisztségviselők felelősségre vonhatók, ha a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a ...
Milyen döntési lehetőségei vannak a vezetőknek fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben?
A vezető tisztségviselők felelősségre vonhatók, ha a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a ...
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
A magyar bankoknak egyre rosszabbul megy, míg korábban itt volt Európa pénzügyi aranybányája, mára a legkevésbé jövedelmező hely lett Magyarország. Az eltűnő nyereséget ...
Egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülők jogvitája a gyerek sorsáról
Mivel egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülök házassága, élettársi kapcsolata, ezért az SBGK Szabadalmi és Ügyvédi Irodák szakértőjének tapasztalatai szerint ...
Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
Próbálgatják az Egyesült Államokban, hogy mi lenne, ha befejeznék az élénkítést. A Fed kötvényvásárlási programja volt a forinterősödés láthatatlan motorja, de a ...
Jövő márciustól Magyarországon is lehetséges a bizalmi vagyonkezelés (1. rész)
Magyarországon eddig nem ismerték a bizalmi vagyonkezelés jogintézményét, így a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) egy merőben új dolgot ...
Mit néznek 500 ezer lakásban?
Az állam minden hatodik háztartásban átvehetné a tévékínálat kontrollját - más értelme nem nagyon lehet az Antenna Hungária államosítási szándékának. A MinDig TV ...
Fújdogál Orbán keleti szele
A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert ...
Schönherr Hetényi: az új Munka törvénykönyve "felértékelheti" a last minute utakat
Idén januártól a korábbi egy hónap helyett, a munkáltatónak elegendő a szabadság kezdete előtt csupán tizenöt nappal értesítenie a dolgozót, így ennek fényében akár fel ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Totális felfordulás a Real Madridnál
Láncreakciót indíthat Mourinho távozása. Klikkek és keserűség Madridban.