Újraindítaná a kormány a mecseki uránbányászatot

Vágólapra másolva!
A kormány megvizsgálja a mecseki uránbányászat újrakezdésének a lehetőségét - jelentette be Páva Zsolt, Pécs polgármestere kedden.
Vágólapra másolva!

A fideszes politikus a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a cél annak kiderítése, hogy Pécs környéke társadalmi, szociológiai, technológiai, környezetvédelmi szempontból alkalmas helyszín-e a termeléshez.

Kovács Pál klíma- és energiaügyekért felelős államtitkár közölte: az uránbányászat lehetősége az urán világpiaci árának az emelkedése miatt vetődött fel. Azt mondta, ha a vizsgálat azt mutatja, hogy a kitermelés környezetkímélően, az egészségre káros hatások nélkül és gazdaságosan folyhat, a kormány megfontolja az uránbányászat elindítását. A döntésbe szeretnék bevonni az érintett települések önkormányzatait és a lakosságot is.