A kormány együttműködési szándéka és a görög választások eredménye is sokat segített a forintnak visszanyerni az erejét, hogy eltávolodjon a 300-as euró szintjétől. Kedvező feltételek esetén a forint tovább erősödhet, amellyel arra a szintre kerülhetne, mint amit a piac az IMF-tárgyalások elindulására áraz.
Tíz forinttal lett olcsóbb az euró egy héten belül, a hónap eleji 300 forint feletti szinttől jócskán eltávolodott az árfolyam. Szerdán 287 forintnál mozgott az euró árfolyama, egy hete még 297-298 forint volt a szint. A forint erősödését alapvetően az euró támogatja, de segített Varga Mihály hétfői nyilatkozata is. Ezzel a forint közel került a piac által az IMF-hitel esetére árazott szintjéhez.
Ezzel együtt a magyar kötvényhozamok is csökkentek, a tízéves állampapír 8,45 százalékról 8,08 százalékra mérséklődött, az ország kockázatosságát is kifejező CDS-mutató pedig 534 pont alá esett, amire 40 napja nem volt példa.
A vasárnapi görög választáson többségbe kerültek a megszorításokkal járó uniós hitelprogramot támogató pártok, ami elhárította a veszélyt, hogy Görögország rövid úton távozzon az eurózónából. Az eredmény az euró árfolyamát jelentősen erősítette, és ez rendszerint a forintra is pozitív hatással jár, így a forint is erősödésnek indult.
De a forint nem csak az eurótól nyeri az erejét, ez abból látszik, hogy a lengyel zlotyval és a cseh koronával szemben is előnyt szerzett a hazai fizetőeszköz. E mögött az állhat, hogy Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős miniszter hétfőn azt mondta, másnap (vagyis kedden) Simor András jegybankelnökkel közösen levélben tájékoztatják Christine Lagarde IMF-vezérigazgatót és Mario Draghi EKB-elnököt a magyar jegybanktörvény változásairól. Ez a hír erősíti a valószínűségét, hogy a kormány megkezdheti a tárgyalásokat a Valutaalappal a hitelkeretről.
A kedvező hírekhez szerdán az Egyesült Államok is csatlakozhat, az ottani jegybanki funkciókat ellátó Fed ugyanis magyar idő szerint este tartja a kamatdöntő ülését, amely után Ben Bernanke elnök tart sajtótájékoztatót. A piac azt várja a nyilatkozattól, hogy bejelentsék a június végén lejáró kötvényvásárlási program meghosszabbítását. Ha ez megtörténik, akkor a forint további támaszt kaphat.
Erősödhet még a forint
A forint jó hírek esetén 282-285-ös sávba is kerülhetne, ez pedig nagyjából az a szint, amelyet egy meglévő IMF-hitelkeret idejére árazott be a piac - állította Hondel Dániel, a Budacash devizakereskedője. A piaci szakértő szerint a jó külpiaci hangulat enyhítette ugyan a nyomást a kormányon, hogy siessen az IMF-tárgyalásokkal, de "még mindig magas a hozamszint, az IMF-hitel még mindig jobban megérné". Hozzátette viszont, hogy a tárgyalások esetleges elindulása, amiről azt mondta, "szép lassan reális lesz", még nem jelentene hitelkeretet, az IMF-fel még meg is kell állapodni.
A jó hírekhez hozzájárulhatna Hondel Dániel szerint az is, ha az EU-csúcson meg tudnának állapodni a tagállamok a magas kötvényhozamok letöréséről is. Erre kicsi az esély, mert az európai közös kötvényt, amelyet megoldásnak tartanak a piacon, Németország addig semmiképp nem támogatja, amíg az unió nem fonja szorosabbra az együttműködést.
Közel az aljához
A trendek azonban bármikor megtörhetnek, erre figyelmeztetett az ING devizakereskedője. Kolba Miklós szerint "nagyon közel vagyunk az aljához", vagyis a forinterősödés új lökések nélkül kifulladhat. Szerinte rövid távon 285 forintig mérséklődhet az euró árfolyama.
Azt mondta, kissé túlzottnak is tartja a jelenlegi árfolyamszintet, amely szerinte 291-292 forint körül lenne reális. A görög választási eredmény ugyanis nem oldotta meg a görög válságot, csak lehetővé tette a további problémák kezelését. A magyar uniós támogatások zárolásának feloldásáról kiszivárgott hírek pedig önmagukban nem jelentenek IMF-szerződést. Kolba Miklós szerint bár "nem volt buta dolog" a kormánytól, hogy kivárt az IMF-szerződéssel, mert így enyhíteni lehetett a feltételeket, viszont ennek ára a magas kamatszint volt, amely havi körülbelül 70 milliárd forint többletkiadást jelentett az országnak.
Kolba Miklós azzal magyarázta a nagy erősödést, hogy a forint az ehhez hasonló hírekre szélsőségesen mozog. "Ha a forint mozog, akkor nagyon, legalább 3 forinttal mozdul el az árfolyam" - mondta a kereskedő. Ennek magyarázata az, hogy a forintpiacon alacsony a forgalom, így viszonylag kis összegekkel is nagy árfolyam-elmozdulást lehet elérni.
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
A magyar bankoknak egyre rosszabbul megy, míg korábban itt volt Európa pénzügyi aranybányája, mára a legkevésbé jövedelmező hely lett Magyarország. Az eltűnő nyereséget ...
Egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülők jogvitája a gyerek sorsáról
Mivel egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülök házassága, élettársi kapcsolata, ezért az SBGK Szabadalmi és Ügyvédi Irodák szakértőjének tapasztalatai szerint ...
Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
Próbálgatják az Egyesült Államokban, hogy mi lenne, ha befejeznék az élénkítést. A Fed kötvényvásárlási programja volt a forinterősödés láthatatlan motorja, de a ...
Jövő márciustól Magyarországon is lehetséges a bizalmi vagyonkezelés (1. rész)
Magyarországon eddig nem ismerték a bizalmi vagyonkezelés jogintézményét, így a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) egy merőben új dolgot ...
Mit néznek 500 ezer lakásban?
Az állam minden hatodik háztartásban átvehetné a tévékínálat kontrollját - más értelme nem nagyon lehet az Antenna Hungária államosítási szándékának. A MinDig TV ...
Fújdogál Orbán keleti szele
A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert ...
Schönherr Hetényi: az új Munka törvénykönyve "felértékelheti" a last minute utakat
Idén januártól a korábbi egy hónap helyett, a munkáltatónak elegendő a szabadság kezdete előtt csupán tizenöt nappal értesítenie a dolgozót, így ennek fényében akár fel ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Mikor felelős az adós cég vezetője és hogyan érvényesítheti igényét a hitelező? (2. rész)
A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes elemzésünk első részében szó volt arról, hogy a válasz sokrétű, függ attól, hogy tagról vagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Szepesi: Velem csalta a sztárkajakos a popdívát
Minden eddiginél pikánsabb részletek kerültek elő az úszónő botránykönyvéből.