A magas májusi államháztartási hiány hátterében részben az áll, hogy a bankok benyújtották a számlát a végtörlesztés során keletkezett veszteségük miatt. A részletes hiányszám megegyezik a korábban közölt adattal.
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya májusban 115,9 milliárd forint volt, az idén az első öt hónapban a hiány 344,1 milliárd forintot tett ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a honlapján. Az adatok megegyeznek az előzetesen közölt számokkal. 2011 májusában az államháztartás központi alrendszerének hiánya 58 milliárd forint volt. Hasonlóan magas májusi hiány hét éve nem volt.
Az államnak jókora költséget hozott, hogy a bankok májusban elkezdték beváltani a kormánnyal kötött megállapodásuk egyik pontját, aminek alapján a végtörlesztésből fakadó veszteségeik 30 százalékát az állam átvállalja. A költségvetésnek ez májusban mínusz 30,5 milliárd forintot jelentett.
A költségvetési szervek kiadási 40,9 milliárd forinttal meghaladták a tavalyit, az NGM közleménye szerint azért, mert az állam január 1-től több önkormányzati intézményt átvett.
Májusban áfából 276,6 milliárd forint folyt be, 44,7 milliárd forinttal több, mint tavaly. Jövedéki adóból 75,8 milliárdos bevétele volt az államnak, ami 8,7 milliárddal haladja meg a 2011-es szintet.
Tavaly az első öt hónapban 724,2 milliárd forint volt a deficit. Idén májusban a központi költségvetés 132,6 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok 7,4 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 9,3 milliárd forintos többlettel zártak.
Milyen esetekben lehet elállni a távollévők között létrejött szerződésektől?
Figyelemmel a nagymértékű kockázatra, a távollévők közötti szerződések jogosultjainak védelme érdekében kormányrendelet biztosítja a fogyasztó jogosultságát arra, hogy ...
Milyen esetekben lehet elállni a távollévők között létrejött szerződésektől?
Figyelemmel a nagymértékű kockázatra, a távollévők közötti szerződések jogosultjainak védelme érdekében kormányrendelet biztosítja a fogyasztó jogosultságát arra, hogy ...
Milyen esetekben lehet elállni a távollévők között létrejött szerződésektől?
Figyelemmel a nagymértékű kockázatra, a távollévők közötti szerződések jogosultjainak védelme érdekében kormányrendelet biztosítja a fogyasztó jogosultságát arra, hogy ...
Fújdogál Orbán keleti szele
A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert ...
Schönherr Hetényi: az új Munka törvénykönyve "felértékelheti" a last minute utakat
Idén januártól a korábbi egy hónap helyett, a munkáltatónak elegendő a szabadság kezdete előtt csupán tizenöt nappal értesítenie a dolgozót, így ennek fényében akár fel ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Mikor felelős az adós cég vezetője és hogyan érvényesítheti igényét a hitelező? (2. rész)
A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes elemzésünk első részében szó volt arról, hogy a válasz sokrétű, függ attól, hogy tagról vagy ...
Valóban kizárta a jogalkotó a jogorvoslat lehetőségét a rezsicsökkentés ügyében?
A földgázelosztók első fokon megnyerték a rezsicsökkentéssel kapcsolatos pereket, amelyre reagálva a kormány előbb kizárta a "Tranzakciós díj", a "Robin Hood adó" és a ...
Egy év után újra nő a magyar gazdaság
Négy negyedév recesszió után a magyar gazdaság újra növekszik. Az idei év első negyedévében a KSH adatai szerint 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság. Száguldásra azért nem ...
D.A.S. JogSzerviz: bizonyos időszakokban munkaidő alatt sem vagyunk kötelesek munkát végezni
A munkavállaló alapvető kötelezettsége a munkaviszonnyal kapcsolatban a munkaidőben történő rendelkezésre állás természetesen a munkavégzés. Vannak azonban olyan ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
D.A.S. JogSzerviz: a lízingszerződéshez ajánlott casco biztosítást is kötni
A lízingszerződés legnagyobb veszélye az ügyfelekre nézve, hogy a jármű megsemmisülése, vagy ellopása automatikusan megszünteti a szerződést, így a hátralévő ...
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.